Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Romantika, biedermeier és realizmus

tékelő távlatban rejlett e kettősség - erre figyelmeztet Wordsworth állítása, mely szerint „ugyanaz a tárgy egyaránt lehet fennkölt és szép".

8 Hasonlóan értelmezhető „Ideallandschaft" és „couleur locale", „natura naturata" s „natura naturans", szervetlen s szerves forma, allegória s jelkép (szimbólum), tanító jelleg s burkolt jelentés, kifejtett és kimondatlan, szerepkör (funkció) s művészi öntörvényűség (autonómia) szembeállítása. A romantika önellentmondásait bizonyítja, hogy e kettősségek mindegyike sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első megközelítésben látszik. Blake az 1804-ben elkezdett Jerusalem „A közönséghez" föliratú prózai előszavában a látomással állította szembe s a költészet alacsonyabb rendű válfajával azonosította az allegóriát. Ez a vélekedés nem mond ellent allegória s jelkép (szimbólum) Goethe vagy Coleridge által megfogalmazott szembeállításának. Való igaz, hogy Friedrich Schlegel az eredetileg 1800-ban megjelent Beszélgetés a költészetről gyakran idézett állításában - „minden szépség allegória. A legmagasabbat éppen kifejezhetetlensége miatt, csakis allegorikusán lehet kimondani"

9 - utólag, Creuzer és Schelling hatására cserélte ki az „allegória" szót „szimbólum"-ra, mint azt de Man hangsúlyozta,

10 de ebből nem következik, hogy e német romantikus az allegóriának azt az újbóli fölértékelését előzte volna meg, amelyet Walter Benjamin kezdeményezett és de Man fejlesztett tovább. Sokkal inkább azt lehet föltételezni, hogy a két fogalom megkülönböztetése fokozatosan alakult ki a tizenkilencedik század első évtizedeiben. Friedrich Schlegel még alighanem hasonló értelemben használta a két szót - a szimbólum megjelölés egyébként említett müvének már az eredeti változatában is előfordul, méghozzá ugyanabban a Beszéd a mitológiáról aicímet viselő részben, mint a már idézett kijelentés. Valamely elsődleges eredetiségről szól a platóni párbeszéd egyik résztvevője, Ludoviko, s a következő jellemzést adja róla: „ez minden költészet kezdete, mely az értelmesen gondolkodó értelem menetét és törvényeit felfüggeszti (aufzuheben) s visszahelyez bennünket a fantázia szép kuszaságába, az 8 William WORDSWORTH, Selected Prose, Harmondsworth, Middlesex, Penguin, 1988, 264. 9 Friderick SCHLEGEL, Werke in zwei Bünden, Berlin und Weimar, Aufbau, 1980, II. 165. 10 P. de MAN: 777e Rhetoric of Temporality - Charles S. Singleton (ed.): Interpretation, Theory and Practice, Baltimore, The Johns Hopkins Press, 1969, 175-176.