Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

PIERRE LAFORGUE: Háttal a politikának. Baudelaire 1850-ben

megint jelentést nyert, s ezzel szinte egyidőben tért hódított a romantika - az a romantika, amely az emberek esztétikai, filozófiai, poétikai létmódja a világban. A júliusi forradalom idején az emberek olyan tömegesen és olyan gyorsan csatlakoztak az eseményekhez, aztán a kiábrándulás olyan fokozatosan ment végbe, hogy 1830 szelleme legalább tíz évig élt; 1848-ban semmi ilyesmi nem történt, hiszen június után szertefoszlott minden remény: mindenki tudta, a baj „gyógyíthatatlan",

14 olyasvalami történt, amit nem lehet helyrehozni. Hogyan találkozik mindez a költészettel és a romantikával? Nagyon is szoros a kapcsolat, a romantika és a történelmi események szinte elválaszthatatlanul összefonódnak - abban az értelemben, hogy Baudelaire „irodalminak" nevezte 1848-as mámorát, majd később „olvasmányok emlékére"

15 utal -, és ne feledkezzünk meg arról se, hogy a romantika nagy költője, Lamartine állt ekkor a Köztársaság ideiglenes Kormánya élén.

16 1848 leverése után törvényszerű, hogy Baudelaire szemében a romantika végérvényesen kárhoztatott ideológia lett, nem volt többé értelme, és ez az ítélet már csak azért is megfellebbezhetetlen volt, mert 1848 tavaszán maga is hitt abban, hogy ismét romantikus lendületet vesz a történelem. Ilyen körülmények között úgy tűnik, a ciklus új címe, a Les Limbes magában foglalja a végleges szakítást az 1830-as romantikával, hiszen Baudelaire korábbi korszakot jelölő, meghatározatlan történelmi időhöz fordul, költészete dehistorizálódik. A Les Limbes megjelenése idején, 1850 júniusában közölt ismertetés a Le Magasin des familles-ban jelzi ezt a a történelmi távolságtartást: a könyv célja, „hogy megjelenítse a modern fiatalság nyugtalanságát és melankóliáját",

17 majd egy évvel később, a Le Messager de l'Assemblée 1851. április 9-i számában hasonló módon jellemzik a Les 14 Les Fleurs du Mal = Oeuvres complètes, I, 79-80. 15 Uo. 16 Vö. a Tribune nationale - Baudelaire szerkesztőségi titkára volt - „Une réaction dénoncée par Le Bien public" (Válasz a Le Bien public felvetésére) című írásában Lamartine-t mérsékelt hangon ugyan, de azzal támadja, hogy álmodozó. Lásd Oeuvres complètes, I, 1044-1046. 17 C. PICHOIS idézi A romlás virágaihoz írott jegyzeteiben. Lásd Oeuvres complètes, 1, 793.