Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Császtvay Tünde: A halottak nem kérdeznek vissza

Mindebből következik tehát, hogy aki a kultusztárca szűkös pénzforrásaiból kívánt valamilyen formában részesülni, egyrészt hivatkoznia kellett a tárca mindenekfelett preferált jelszavaira, úgymint: „népnevelő", „erkölcsnemesítő", s mindezek előtt „nemzeti", másrészt igen nagy befolyással, türelmes kitartással kellett bírnia, hogy a lapos pénztárcából mégiscsak előguruljanak a remélt forintok. Eközben pedig a kultusztárca - érzékelhetően egyre erősbödő szakmai és hírlapírói nyomásra ráébredt, hogy törvényeken, rendeleteken és a tankönyvirodalom általuk kézbentartott felügyelt részén kívül, ügyesebb taktikával más, kevésbé direkt, fogyaszthatóbb könyvek segítségével is érvényesítheti akaratát. Az általa képviselt és óhajtott tudományszervezési koncepció érdekében a nemzeti, erkölcsi-etikai, netán esztétikai nevelést - jó értelemben vett misszióként felfogva - könnyebben képes a hirtelen ugrásszerűen megnövekedett olvasói körnek biztosítani. Minden együtt volt végre. Az állami, a kultúrpolitikai, a tanügyi szakma, bizonyos írói és kiadói célok egy pontba futottak össze: 1882-ben megszületett a „Jó könyvek a magyar nép számára " című, államilag szubvencionált, a kor legelismertebb és legjobb íróit összefogó ponyvasorozat, melynek cégtáblájául Jókait, a „nemzetmentőt", „a haza második bölcsét", s nem utolsó sorban a nemzet nagy politikusainak bensőséges barátját választották. (Emlékezzünk rá, hogy az 1875-ben zajló 50. születésnap rendezvényei egyenesen országos és nemzeti üggyé emelkedtek, maga Mikszáth is tudósított róla.) (Mikszáth 1875, 33-44) „Nem a nép kezébe adandó" - de „leginkább itt van a helyén" - írta Gyulai. Mikszáthot 1877-től egy ma már csak szakirodalmi összefoglalásból ismert (Petrolay 1956, 295-296 és 424) hírlapi cikkfüzér (Amit a ponyván árulnak) megírása óta foglalkoztatták a ponyvakiadványok. Sokat ismert(olvasott közülük, szerkesztési, cselekményalakítási, szereplő- és témaválasztási tapasztalatait vagy éppen averzióit nemegyszer bizonyíthatóan hasznosította kialakulóban lévő elbeszélő művészetében, de emellett leginkább az érdekelte (ha teoretikusan nem is fogalmazta meg), hol szabható meg a tömegigényeket kielégítő alkotások esztétikai minimumának határa, mit tehet s milyen engedményeket nem tehet már meg a szórakoztatóiparba betagozódott író a siker érdekében, milyen népszerű kiadványok adhatók a nép kezébe. A néhány évvel későbbi, 1882 januári, A ponyvairodalom megszüntetése című tudósításában, melyben éppen a Jó könyvek megindítását szervező, minisztériumi államtitkári felügyelettel összehívott bizottság üléséről számolt be Mikszáth, a korábbi kérdések mellé újabbak sorakoztak. „Annyi bizonyos, hogy a ponyvairodalmat csak nf0. JÓK Ai M 0 Ii RU Y M AU YAH NÁBOB * KÉPES DÍSZKIADÁS Jókai dedikációja Mikszáthnak az Egy magyar nábob címlapján