Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Kelevéz Ágnes: A Babits Emlékkönyv

ahogy Vas István írja „mindössze tíz napot".

16 „Volt két hét augusztusban - örökíti meg az eseményeket Szabó Zoltán -, mikor szinte minden valamire való magyar író Babits Mihály tiszteletére dolgozott. Szinte ijesztő volt ez a lázas készenlét, ez a csendes, elszánt bravúr."

17 Valóban a Babits Emlékkönyv rövid átfutási idejével és mégis reprezentatív nagyságával, az emlékezések gazdagságával, erkölcsi üzenetével, a szerkesztés gondosságával a magyar irodalomban egyedülálló szellemi és nyomdai teljesítmény. Ha valaki sokáig él - sok barátját kell eltemetnie. Ez a sors lett osztályrésze a Nyugatnak is. 1941-re már kialakult hagyománya volt az emlékszámoknak. Az első és leggazdagabb búcsúztatás Adyé volt, utána következtek a Nyugat nagyjai, akik közül (milyen tragikus sors) senki sem érte meg a tisztes öregkort: megemlékeztek Tóth Árpádról, Juhász Gyuláról, külön számot kapott Karinthy és Kosztolányi. Az írói jubileumok alkalmából is erősödött a tematikus, egy életműről szóló folyóiratszámok hagyománya; így ünnepelték negyedszázados írói évfordulója alkalmából Móricz Zsigmondot, Osvát Ernőt, Babitsot, Ignotust, Gellért Oszkárt, az ötven éves Kosztolányit. Illyés határozottan és szándékosan a folyóiratban kialakított hagyományokat követte, amikor felépítette az Emlékkönyv szerkezetét, de a különleges körülményeket figyelembe véve, a visszautalás gesztusát megőrizve egyben túl is lépett e hagyományokon. Szigorú koncepció szerint a következő öt nagy fejezetre tagolta a kötetet: A mű, A szellem, A művész, Az ember és Az utolsó napok. Tudatosan rímel ez a szerkezet a Kosztolányi emlékszám tanulmányaira, még az utolsó kézzel írt sorok képe is hasonló. A fejezeteken belül, mintha egy monográfia készülne, Illyés tovább csoportosította a témákat. Egy-egy önálló írás foglalkozik Babitscsal a költővel, a regényíróval, a tanulmányíróval, a filozófussal és a prózaíróval, külön-külön részletesen elemzik az angol, a francia, a német, a görög, az olasz és a latin nyelvű irodalomhoz való kapcsolatát, emlékeznek rá mint tanárra és nevelőre, hagyományőrzőre és poéta doctusra, kurátorra és szerkesztőre, idézik gyermekkorát, pályakezdését, az első találkozásokat, emlékezetes szavalatát, lakhelyeinek hangulatát és hosszantartó betegségét. Mitikussá növelt alakját is szinte mozaikszerűen, tanulmányokra bontva rakják össze, például önálló írás foglalkozik Babits arcával és egy másik a szemével. A záró fejezetet az utolsó napok több szemtanú által megörökített jelentőségteljesen részletes krónikája alkotja. Ezt követi a temetőben elhangzott nekrológok szövege és a temetés szertartásának valamint a gyászoló közönségnek leírása. A könyv koncepciója világos: a halhatatlan mű elemzésétől a halandó ember legutolsó pillanatának megörökítéséig terjed az ív. Végül a kötetet - ahogy ez minden valamire való emlékkönyvben lenni szokott - a gyors megjelenés ellenére meglepően részletes Babits bibliográfia és negyven fényképből álló gazdag fotógyűjtemény zárja. Illyés minden lehetséges módot megragad, hogy a könyv közösségi jellegét hangsúlyozza: minden írás a nagy egész része, az emlékezések fejezetekbe, a fejezetek közös koncepcióba illeszkednek. A címek egységesek, összecsengnek és puritánul nominatívak. Közösségi gesztus a kolofon oldalon szereplő mondat: „Az Emlékkönyv írói tiszteletdíjukat, a kiadók a tiszta jövedelmet Babits Mihály síremlékére ajánlották fel". Az írók és olvasók ünnepélyes összetartozásának érzését fokozza, hogy a kétezer megjelent kötet minden példánya külön számozást kap. A folyóirat szellemének továbbélését a központi helyre nyomtatott jól ismert Nyugat-embléma, a folyamatosságot pedig a címlap alján ez a rövid hír jelképezi: „A Magyar Csillag előfizetőinek illetménykötete". A kötet monografikus szerkezete, tematikus szigora paradox kapcsolatban áll a megírás és megjelenés gyorsaságával, tehát az írások nekrológ jellegével. Hiszen az előbbi az objektív értékelés kerete szokott lenni, az utóbbi viszont egy megrendítő