Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)
I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Császtvay Tünde: A halottak nem kérdeznek vissza
nem foghatjuk, hogy Mikszáth a ki néhány sikerült rajzával méltán magára vonta a közönségfigyelmét, hogyan tudta ide alázni tollát.. Valóban, ha ez is jó könyv, úgy nem tudjuk, hogy mi a rossz." (Gyulai 1883, 472-476) „Jó könyv" Mielőtt bármilyen megállapítást megkockáztatnánk Mikszáth opusáról, magáról a sorozatról szükséges szólnunk. A hatvanas évek végén, de még inkább a hetvenes évek elején robbanásszerű változás történt a népszerű, tömegigényeket kiszolgálni kívánó szórakoztató kiadványok területén. A változás mind mennyiségileg, mind minőségileg jelentkezett. Egyáltalán nem túlzás tömegigényeket emlegetnünk, hiszen az 1868-dik évi, XXXVIII-as népiskolai törvénnyel kötelezővé tett elemi népoktatás nagyságrendekkel növelte meg az olvasni tudók számát. Nem feledhetjük, hogy az alapiskolai oktatásba eddig bejutni képtelen alsóbb, szegényebb sorból származó, s éppen e fiatal korosztályból kikerült új olvasóközönség volt legkönnyebben kapható s megnyerhető e kalandos történetek fogyasztására. Hamar megalakult, szelektálódott, majd megerősödött az üzleti harcokból győztesen kilábaló, efféle füzetes művek kiadói és terjesztői köre. A sikeres vállalkozások jól bejáratott üzletként kezdtek működni. Céljuk bevallottan a minél nagyobb nyereség megszerzése volt, s ennek stratégiája is kialakulni látszott. A ponyvaíratásnak ezidőben két olcsó módja kínálkozott. Az egyik lehetőség volt saját, profi kiadói bértollnokot alkalmazni, aki megrendelésre szállította az anyagot a kiadói elképzelések megszabta témakörben, stílusban, műfajban stb. A másik talán ennél is kifizetődőbb módszernek tűnt; csak ki kellett választani a külföldi ponyva, illetve regénytermékeket, s pusztán olcsó, silány magyar fordítását megfizetni. Az a tény, hogy külföldi művek hazai fordítása után a kiadó nem tartozott szerzői jogdíjat fizetni, valójában nem csak a ponyvakiadások szempontjából jelentős. Sokkal fontosabb kérdéseket implikál, hiszen mindez nem csak a ponyvakiadásokra érvényes. Ekkorban ugyanis gyakorlatilag semmiféle intézményesített szerzői jog nem érvényesült Magyarországon, lévén, hogy szabályozásának - külön tanulmányban összefoglalt - több évtizedes próbálkozásai (Toldy Ferenctől Vörösmartyn, Szemerén, Törs Kálmánon, Szigligeti Edén vagy Mikszáth Kálmánon át egészen Arany Lászlóig 1 ) sem hoztak eredményt az ügyben. Bár a szerzői jogszabályozás kérdése már a század harmincas éveitől időről-időre előtérbe került, 1867 óta pedig jóformán mindennapos gonddá vált s megállapíttatott megalkotásának elengedhetetlensége, 1884. évi törvénybe foglalásáig 2 végeredményben nem történt változás. A gyakorlatban a ki- Mikszáth Kálmán, 1890.
