Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Szilasi László: Jókai talapzata. Jókai Mór Hétköznapok című regényének kultikus olvasata, k. o.

mös Pistát. Rónai Sámson, Tölcsér (víznemissza) Jónás és Bálvándy Józsué kettőssége eleve sem mentes az iróniától, Gyékény Márton Matuzsálem-Zakariás-Ezékiel-Habakuk azonosítása pedig olvasatomban egyértelmű paródiája és destrukciója annak a jelentésrétegnek, ami a kultikus értelmezésben a legfontosabb.

7 A Nap azonban mindettől függetlenül tűzoszlopként vezeti az arra érdemes kitüntetett szereplőket, a történet vége pedig az apokalipszis, a szentség kivonulása. A szöveg minden jelölője mindig valami másra utal. Működése olyan, mint a hasbeszélés (34-38), tudománya, „mely művészetnek erejével az ember úgy alkalmazhatja hangját, mintha az messzünnen, egy bizonyos tárgy belsejéből jönne, mely tréfa ez életben már sokakat rászedett" (38). Olyan mint a két kép Gyékény bájában (23): Marton szobájában (23): bármiféle jelölőt is kíván leszögezni az értelmező, mindig egy másikat, többnyire egy szentet, egy mártírt, egy héroszt, egy gigászt dárdáz keresztül spékelőtűjével. Vér, könny, ha csöppen, mindig szükségszerű tévedésből: a textus maga, mint a bölömbika jelentesteién madárka (247). Mintha Jókai önmagában jelentesteién szövegében, egy új Újszövetségben, a tipológiai szimbolizmus (Fabinyi 1988) eszközeivel valóban a művelődéstörténet, a mítoszok és a Biblia folytatódna. Jókai figurái a művelődéstörténet, a mítoszok és a Szentírás példás alakjainak példázatai, a művelődéstörténet, a mítoszok és a Szentírás typosalnak és antityposainak anti-, és anti-antityposai: pseudoprototyposok. * Ha megtekintjük a Jókairól szóló első alaposabb kritikai szöveget, Tóth Lőrinc 1846-os ismertető bírálatát a Hétköznapokról (Tóth 1846), akkor igazat adhatunk a kultikus kritikának abban, hogy Jókai nem változott: Tóth Lőrinc valóban mindent elmond, amiért (ugyanazért!) Jókait dicsérni és gáncsolni szokás. Aki Jókai kultikus értelmezésének alapelvét követi, és a szöveget úgy, azon módszerekkel olvassa, mint a Bibliát, annak számára, a kultusz fogalmi rendszerén belül, kultikus értelmezésekkel minden kultikus kijelentés igazolható. Saját rendszerén belül a kultusz ellenőrizhető kijelentésekből áll. Akinek Jókai hibátlanul tökéletes, annak a Jókai-szöveg nem egy „véges teremtmény furfangja", nem emberi, verítékes, véges és mesterséges, nem „bukott írás", hanem „olyan jelölőt jelölő jel, amely magában örök igazságokat jelöl", metafizikai minőségeket tár fel. „A tiszta érthetőség arculataként egy abszolút logoszra utal, és közvetlenül egyesül vele." Jókai regényei képesek kívül maradni a jelölés mozgásán, a jelölők folyamatos játékán, hogy Jókai írása jó írás: komprehendált, felfogott, megértett, önmagát értelmező. Jelentése jelen van, de legalábbis elérhető, jellege természetes, örök, egyetemes és isteni. Tudjuk: Isten törvénye nem csupán a Szentírásban, de az emberi szívben is rögzítve van. Jókai és kultusza mintha nem is Biblia, hanem a szívbe, a lélekbe írt törvény auktoritását kívánná kivívni saját művei számára.

8 A Jókai szöveghez hozzákötözött jelölők, az európai görög-római-zsidó kultúrkört megalapozó, legismertebb, szent jelölői annyira ismertek, annyira axiomatikusok, hogy az olvasó mindenképp eleve ismeri tradicionális jelentésüket. Azt hiheti, hogy a Jókai szöveghez hozza van láncolva, és így egy bizonyos értelemben valóban benne van a jelentés. (Hogy' is mondjam: nevetnem kell.) Aki pedig nem ezen rendszer szerint, azaz kívülről olvas, az arra van kárhoztatva, hogy folyamatosan ugyanazokat a hibákat lajtsomozza. A Hétköznapok című Jókai-