Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Dávidházi Péter: „Iszonyodnám enmagam előtt". Egy írói Oidipusz-komplexum drámája

erre vitájuk Kazinczy verseinek kiadási elveiről. Toldy még 1830 tavaszán, Londonból kérte, hogy ő lehessen összegyűjtött verseinek kiadója, s ő írhasson hozzá bevezető tanulmányt.

70 Nagy örömére meg is kapja tőle a megbízást, amikor azonban Kazinczy módosítani akar a szövegeken, kitör a vész. Hasonló helyzetben néhány évvel korábban Toldy még szinte alázatos tisztelettel hárította el az engedélyt, miszerint beleszólhatna a kiadandó szöveg alakításába. „Azon hízelkedő bizodalmadért, mely szerint nekem just adsz dolgozásodon változtatni, fogadd köszönetemet; de hadd mondjam, hogy arra sem szükség, sem nekem bátorságom. Egy betűhöz sem nyúlok. Vegye a publ. művedet, mikép az a mester keze alól került, kivévén tán néhány grammatikai inconsequentiákat, mikről azonban előre tudósítani foglak. Hát ha én tévedek."

71 1827 tavaszán még így érzett, 1831 elején ettől már messze vagyunk. Most nem gondolja magát illetéktelennek a felülbírálásra, sőt mintha immár Kazinczyt tartaná annak, elvitatja tőle saját művei megítélésének képességét. Udvariasan, de magabiztosan, egy nemzedék konszenzusára hivatkozva figyelmezteti, hogy utólagos változtatásaival ront egykori költeményein, s ugyanezért ne nyúljon már korábbi prózai műveihez sem. „Nem tagadhatom, hogy a' beküldött versekben - valamennyien vagyunk - alig találtunk egy két változtatást, melly egyszersmind javítás és szépítés volna. Te tisztelt apánk! egész fából egy egészet vágni remekül tudsz, de faragcsálni, nyesgetni, foltozgatni, enyvezgetni nem — mint Göthe apa sem." A Goethéhez hasonlítás s az alkotástipológiai magyarázat két édes ostyája is nehezen fedi el a belecsomagolt vélemény keserűjét: amit egykor jól megcsináltál, azt már csak tönkretenni tudod. „Mi mindnyájan azt hisszük, hogy remekül dolgozol, de hogy változtatgatásaidnál semmi nem lehet szerencsétlenebb, 's kikkel prózai írásaid öszvegyűjtéséről szóltam, a' legnagyobb félelemben vannak, hogy azoknak egy második kéz használni nem fog." A legszerencsétlenebbnek titulált változtatgűfások tövisének szúrását enyhítené, hogy indoklásul Toldy nem a szerző hajlott korára vagy csökkent ítélőerejére, hanem az eredeti művek irodalomtörténeti dokumentumértékének megóvására hivatkozik

72

, csakhogy az érvelés egyik félmondatába árulkodó évszám keveredik („1815-től fogva legtöbbnyíre első dolgozásaid legjobbak"), amely előtt tehát Kazinczy még tudott javítani első fogalmazványain.

73 Minden elővigyázat ellenére Toldy ilyen figyelmeztetései ugyanazt üzenik a hanyatló korára amúgyis gyakran emlékeztetett öregnek, mint amit a „Légy a' régi!" felszólítása sugallt: már nem vagy a régi, tiéd a múlt, de add át nekünk a jelent. Alighanem e rejtett, s tán öntudatlan üzenetre is reagál Kazinczy, amikor következetes logikával védi jelenlegi énjének jogát a kifejezéshez. „Eggyben nem térhetek az Ur' értelmére: hogy dolgozásainkat a' szerint adjuk ki újabban mint először jelentek meg - (így vélekedett Schiller is) - mert azok históriai bizonyítványok. A ki ezt keres, felleli az első kiadásban; 's az is históriai bizonyítvány, ha azt láttatjuk hogy most mi gondolkozásunk és ízlésünk."

74 Különös, hogy ekkor Toldy (lelke mélyén talán attól tartván, hogy Kazinczynak lett volna miért megbántódnia) olybá veszi, mintha nyílt véleménymondása „vétkesnek találtatott" volna, s ezért szabadkozik; Kazinczy eloszlatja a félreértést, s mégegyszer kifejti elvi álláspontját.

75 E disputa levelezésükben zajlott, nem nyomtatásban, volt még idő tisztázni az ügyet, s jó szándékkal túl lehetett lépni rajta. Ám az utolsó, nyilvános és megrendítő összeütközés, a sors dramaturgiája révén nem sokkal Kazinczy halála előtt, olyan fájdalmas csalódást okozott a mesternek, hogy kapcsolatuk a hátralevő kis időre is végleg elhidegült, a túlélőben pedig a jóvátehetetlen vétek bűntudatát hagyta hátra. Az esetet az irodalomtörténet Pyrkerpör néven tartja számon: Kazinczy Szent hajdan gyöngyei címmel prózában magyarra fordította Pyrker László érsek németül írott eposzát, s erről Toldy G. szignóval éles