Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Dávidházi Péter: „Iszonyodnám enmagam előtt". Egy írói Oidipusz-komplexum drámája

hálátlan felkapaszkodott, aki nélküle legföljebb falusi papocska lehetett volna, netán fűszeres és vaskereskedő, mint testvére. Ugyanebben a szellemben tiltakozik majd, amikor Pyrker érsek művével a vitázó fiatalok nem a szerző rangjához méltóan bánnak, „felejtvén hogy az Patriarcha, hogy az Érsek, hogy az Fő-Ispány, hogy az csillagot hord mellyen, hogy (a' mint várni lehet) Prímás lesz, a' szerint támadák meg, mintha az eggy nyavalyás Szarándokocska volna".

39 Ha Kazinczy igazán megszeretett valakit, a barátság szárnyalóan nagylelkűvé tette, s felül tudott emelkedni a társadalmi különbségeken, de ha csalódása visszahúzta a földre, bizony nem tartozott azok közé, akik könnyedén semmibe veszik a határokat. Nincs rá biztos adat, hogy találkozásukkor, 1828. február 18-án, Kazinczy végül hogyan szólította tanítványát. Néhány órával megérkezése után levélben megüzente neki, hogy este várja őt (Bajzával együtt) Fáy Andrásnál, ahol Szemerével s Bártfayval tölti első napját. E pársoros levélkéhez Toldy utólag ezt a megjegyzést fűzte: „Még azon estve megöleltem, jöttek Vörösmarty, Fenyéry 's Bártfay is."

40 Ha az igét szó szerint érthetjük, az ölelést a fiatal irodalom színe-virága láthatta. Másnap Toldy egy német Sallustius-fordítást küld ajándékba Kazinczynak, aki meghatott levélben köszöni meg a kedveskedést, s ha fiúi gesztusnak nem is, a kifogyhatatlan barátság újabb bizonyságának nevezi. Hazautazása után még megindultabb hangon küldi üdvüzletét „Toldynak, a' szeretetre oly igen méltónak", akit még jobban becsül, amióta személyesen láthatta, s már nem csupán irodalmi érdemeiért szeret. „Te nem csak tanult, munkás társam vagy, hanem olly szeretetreméltó ember azonfelül, kit nem lehetne nem szeretni, ha semmit nem írt volna is."

41 Nemsokára Toldy arról számol be, hogy szülei és barátai társaságában milyen bensőségesen ülték meg Kazinczy születésnapját

42 (melyre a távoli ünnepelt küldött bort), mire Kazinczy meleghangú német levelet ír, először, de nem utoljára, Toldy szüleinek. Akárhogy nézzük, kapcsolatuk már meglehetősen családias. „O meg fogja még érezni ostoromat": az impietas kísértései A tanítványt kezdettől hála töltötte el, a hálátlanság lappangó félelmével, talán szorongó előérzetével együtt. Jelképnek is felfoghatjuk, hogy már legelső levelében mintegy előre kifejezi lekötelezettségét. „Mindég a' legmelegebb hálával adózandom." A jövő idejű ige hálát igér; e bemutatkozó levélhez mellékeli Isokrates-fordítását, valamint Czinke Ferencz gúnyversét, amellyel az akkori egyetem profeszszora kajánkodott a nyelvújítási harc önkéntes apródján: mindezzel a tizenhat esztendős kamasz, mint majd még annyiszor, felkínálja szolgálatait, fegyvertársul ajánlkozik.

43 Kazinczy válaszára az addig mintegy megelőlegezett érzelem túlcsordul. ,Vegye a Tek. Ur örömtől magán kívül lévő szívemnek oly meleg háláját irántam nyilatkoztatott hajlandóságáért, melylyel mindenki tartozik legfőbb jótevőjének." A jótétemény érezhetően nem merül ki abban, hogy Kazinczy válaszra méltatta (megdorgálván szertelensége miatt); a hála annak is szól, hogy Kazinczy van, s bátorító példaként föl lehet nézni rá. „Mert elevenen érzem, mennyivel tartozom én s minden többre vágyó ifjú a Tek. Urnák."

44 Azután persze mind több személyes oka lesz hálára: Kazinczy komolyan veszi, szárnypróbálgatásait tapintatos, de következetes és mindig tanulságos bírálattal figyeli, pályaválasztásának első fordulóinál tanácsot ad, s amire a messziről jött kezdőnek mindennél égetőbb szüksége volt: buzdítja és bátorítja. „Valóban megszégyenítesz Tek. Ur! nem érdemelt kegyességed sokszorozása által." Egy küldemény váltja ki e felkiáltást, 1828. október 25-én, de erről óhatatlanul eszébe jut mélyebb, átfogóbb, szelle-