Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Botka Ferenc: Emlékház vagy/és archívum. Gondolatok Déry Tibor hagyatéka és utóélete kapcsán

7. Az ún. Felelet-vita 8. Niki és a hatvanas évek kritikái 9. A hetvenes évek kritikái A Déry-Archívum záróegységében már a szorosan vett filológia dominálna. Az alábbi kötetekről van szó: 10-14. Déry Tibor „leveles-ládái" 15. A művek és a róluk szóló irodalom bibliográfiája 16. A kéziratok katalógusa (Voltaképpen a sorozatba szántam azt az interjú-kötetet, amely a még élő pályatársakkal folytatott beszélgetéseket tervezte egybegyűjteni. Az idő szorongató sürgetése miatt ezt a feladatot soroltam legelőre s gyakorlatilag le is zártam. „Bevezetőként" húsz interjú készült el, s a dolgok úgy alakultak, hogy megszerkesztett változatokat rövidesen könyv alakban is le tudjuk tenni az asztalra. Ez a feladat ilyenformán valószínűleg kimarad a sorozatból.) A felvázolt áttekintés talán érzékelheti, hogy a tervezett 16 kötet meglehetősen változó érdeklődést válthat ki. Az első Öt a szélesebb olvasóközönséget is érdekelheti, a többi viszont nagyrészt csak a szűkebb szakmához szól. „Hasznosságuk" mérlegelésekor nem érdektelen megjelenésük várható hatását is mérlegre tenni. Köztudomású ugyanis, hogy Déry élete és munkássága több évtizeden át (a Nyugattól az avantgárdig, majd a realizmus különböző árnyalatait követve a pályaív befejezésének gondolati prózájáig) irodalmunk fősodrásához kapcsolódik. Alkotásainak visszhangja, levelezése, XX. századi írásművészetünk egészének mélyebb feltárását szolgálná, s nem egy esetben a vele kapcsolatba kerülők életét, gondolkodását is megvilágítaná. Ugyanakkor nem maradhatnak említetlen az „archívum" már említett külföldi vonatkozásai sem, hiszen azok adatszerű pontossággal adnának lehetőséget Déry európaisága, műveltsége forrásvidékének a megismeréséhez. Am e „hajszálgyökerek" nem egy esetben - Európát is érdekelhetik. Leginkább a német nyelvterületet, hiszen például az osztrák-magyar akadémiai vegyesbizottság már most is támogatja a mamával való levelezés kiadását. S megjelenésüket követően a hatvanas-hetvenes évek nemzetközi kritikai visszhangját tartalmazó köteteknek is minden bizonnyal ott lesz a helyük valamennyi hazai és külföldi magyar tanszéken és igényesebb könyvtárban. Ez is kultusz-teremtés lenne? Megítélésem szerint: a javából. S annyiban lenne „újszerű", hogy számos korábbi példától eltérően: nem egy már kialakult vagy éppen rögzült image ápolásában vagy kiegészítésében merülne ki, hanem anyagfeltárásával egyenesen előkészíthetné a kultusz kialakulását. Mindenekelőtt azzal, hogy hiteles adataival a legendák helyett lehetőséget az utóélet tárgyszerű megalapozására. A Déry-archívum ilyenformán egyszerre lehetne egy új kultusz eszköze, de forrása is. S azáltal, hogy alapjában véve a műveket állítaná a kultusz középpontjába, valamiképpen a „távollevő" egyetértésével is találkozna. Hiszen Déry - akarva akaratlan - maga is foglalkozott „hordalékaiban" a kultusz-teremtés általános kérdéseivel. A franciaországi Illiers példája, ahol a lelkes lokálpatrióták helyreállították Proust házát és parkját, nem túlzottan lelkesítette. Nem igazán tudta értékelni az emlékhely létesítményeinek hitelességét, ahova Proust hívei rendszeresen elzarándokoltak; mert azok látványa, úgymond, nem azonosult a regényből lerakódott emlékeivel. „Bárhogy kelletik magukat - írja képeikről - silányabbak, mint az a tündérvilág, amelyet képzeletemben őrzök". (Déry 1971, 6; Déry 1982, 141-150). - Ugyanakkor Déry együttérző elismeréssel szól a francia irodalomtörténészek azon igyekezetéről, hogy feltárják Flaubert regényeinek keletkezését és utóéletét, bevonva ebbe a munkába az életrajz és a művelődéstörténet tényeit is. „Azelőtt csak a mű érdekelt - írja a Bováryné kapcsán -, magamban kívántam szembesülni vele. Ma fél szemmel szü-