Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Botka Ferenc: Emlékház vagy/és archívum. Gondolatok Déry Tibor hagyatéka és utóélete kapcsán

írók jutalmazására. Déryné végrendelete úgy intézkedett, hogy e díjakat három kategóriában kell kiosztani. Egy részüket írók, másrészüket a magyar nyelv ápolásában eredményes munkát végző tanárok, tudósok, harmadrészt pedig olyan műfordítók kapják, akik a magyar irodalom tolmácsolásában tűntek ki. (Réz) Ez is kultusz lenne? Ha úgy tetszik: igen. Úgy örökíti át Déry eszméit, gondolatvilágát, hogy a szellemiségét folytatók munkásságát díjazza. A díjazásra kiszemelt teljesítmények hitelességét pedig a kuratórium biztosítja. Hogy milyen eredménynyel, talán elég néhány névvel jeleznünk. Ottlik Géza, Mándy Iván, Sziráky Judit, Eszterházy Péter, Kertész Imre, Rakovszky Zsuzsa, Petri György, Orbán Ottó, Várady Szabolcs hitelesítik a kuratórium választásait. S a díjazottak sorában látjuk viszont a magyar irodalom - és személy szerint Déry Tibor műveinek - legjobb fordítóit: Hildegard Groschet, Újlaky Saroltát, Kamilla Mondralt. A Déry-díj további "kultikus" vonatkozása, hogy a jutalmakat minden évben október 18-án, Déry Tibor születésnapján adják át az érdekelteknek. Van azonban Déryné végrendeletének egy olyan bekezdése is, amely - a lehetőségeket felmérve - más módon is lehetőségeket biztosított férje utóéletének gondozására. Mindenekelőtt azzal, hogy az író könyvtárát és teljes kéziratos hagyatékát kiegészítve azt több ezer fotóval - a Petőfi Irodalmi Múzeumra hagyta. Egyben igen szerényen - felvetette egy múzeumi emlékszoba létesítésének a kérdését is, azzal, hogy amennyiben a múzeum vállalja annak berendezését és működtetését, úgy a pesti lakásból és a tamás-hegyi „tanyáról" mindaz elvihető, ami a kiállítás berendezéséhez szükségesnek látszik. A múzeum nem zárkózott el e gondolat elől, s így került birtokába számos értékes művészi alkotás, bútor, kisebb használati tárgyak, az írómesterség ismert eszközei. Valamit tehát mégis sikerült megmenteni az író otthonaiból, hogy azok segítségével a múzeum kialakítson egy, az eredetit mintázó dolgozószobát; a könyvtár egy részletével, néhány bútorral és művészeti alkotással idézve fel a közösen megteremtett otthon és műhely hangulatát. - A főhely kétségen kívül Arany János ezüst keretes fényképét illeti meg, amelyet tulajdonosa kora ifjúságától kezdve mindenhova magával vitt, még az emigrációba is, a költő többször is idézett szavainak sajátos „illusztrációjaként": „A lantot, a lantot szorítsd kebeledre, Ha jő a halál. Ujjod valameddig azt Pengetheti, vigaszt Bús elme talál. " Ugyanilyen patinás darab Tihanyi Lajosnak - még a húszas évek legelején keletkezett - rajza a fiatal, az igazságosság és szabadság eszményének megvalósításáért és a társadalom megjobbításáért harcbaszálló jóbarátról - s nemkülönben Bernáth Aurél álreneszánsz grafikája a űtokzatos hölgyről, akinek vonásai már Dérynét sejtetik. S e megszenvedett idill éveiről vallanak az olvasólámpa mellé helyezett Brehm-kötetek is, amelyeket élete alkonyán az író Jávorka - Csapody növényhatározójával együtt - szinte naponta forgatott. Végül a megállapodottságról szól a gazdagon berendezett íróasztal; bár a ráhelyezett hordozható írógép némileg félrevezető. Ezen ugyanis Déry legfeljebb csak üzleti levelezését intézte: az irodalmi igényű szövegeket még élete alkonyán is kis alakú és kék borítófedelú iskolás füzetekbe rótta, s bizony legtöbbször nem is íróasztala fölé hajolva, hanem - eléggé kényelmetlenül - a papírt keresztbe tett lábára, illetve térdére helyezve.

6