Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Kerényi Ferenc: A körözőlevéltől a szoboravatásig. A Petőfi-kultusz első korszaka, 1849-1862

tőfi-életrajz felgyűlt anyagainak kritikai megítélésére, válogatott közlésére. Ferenczi egyik megjegyzése szerint Pákh az eltűnés-irodalmat a helyszínen sírmeghatározással szerette volna hitelesíteni - azaz átlépett volna a kultusz tudományos intézményesítésének szintjére, de ebben a hatóságok megakadályozták.

33 így maradt az a felemás helyzetkép, amit az adatközlőként is jelentkezett írótárs, P Szathmáry Károly fogalmazott meg a szerkesztőnek: ahogyan az aranyat csinálgató alkimisták hozzájárultak a vegytan fejlődéséhez, úgy „adatokat fogsz gyűjteni a magyar mythosznak a jövőben egyik legfenségesebb és népszerűbb alakjához."

34 A Petőfi halála körüli első vitából kultusztörténeti szempontból kétségkívül legérdekesebb az a kérdés, hogy milyen adatokat hozott felszínre a folklór szintjén. A századunkban élt és élő legendákat Dienes András önálló kötetben adta ki.

35 Munkáját túlbecsülni szinte lehetetlen. Külön is említést érdemel például az a (témánkat is súroló) filológiai bravúr, ahogyan a nógrádi Jeszenszky-család hagyománya alapján tisztázta az elkobzott Ujabb költemények 1847-1849 OSzK-példányának pontos történetét. Akad a XX. századi mondák között a bűnbakelméletre visszautaló is, mely szerint a Görgeyt árulásáért megbüntetni indult Petőfi elkésett, mert háromszor tört el a kocsi rúdja alatta. Ezért megfúrt diókba rejtette az árulást hírlelő versét, házaló svábnak öltözve maga árulta, így 1849 karácsonyára az egész ország tudta az árulást. A Dienes gyűjtötte anyagból két mondára, a folyóba temetés történetére és az ellenség által elegyengetett sír motívumára László Gyula külön tanulmányban tért vissza.

36 Bennünket azonban most az 1852-ig keletkezett történetek érdekelnek. Lengyel József már első levelében (Székelykeresztúr,1850. aug. 25.) említette azt a közös sírt, amelyet Székelyföldön Petőfi nyugvóhelyének tartottak, és amelyre - ősi, talán még bibliai eredetű szokás szerint - az arrajárók köveket vetettek. P Szathmáry Károly (Máramarossziget, 1850. dec. 21.) székely honvédektől hallatta a „szibériai fogoly" első változatát, illetve azt a történetet (a Kosciuszko-monda magyar változatát), hogy a cár elé állított foglyot, amikor kiléte tisztázódott, az orosz uralkodó gazdagon megjutalmazta és szabadon bocsátotta.

37 Ha felidézzük Petőfi 1845 óta tartó folklorizálódását; ha hozzávesszük 1848/49-es népszerűségének hivatkozott tényeit; ha megemlítjük, hogy a fogoly vagy kényszersorozott honvédek körében is bizonyítható Petőfi verseinek és megzenésítéseiknek olvasása (szavalása) éneklése

38 főbb vonalaiban előttünk áll a mitizálódásnak az a folyamata, amely a „költő-Petőfi" formula felé mutat. (Ugyanez a folyamat játszódott le politikusok és hadvezérek esetében is. Barabás Károly a Vasárnapi Újság 1860. nov. 25-i számában egykorú, továbbélési analógiákat említett: Széchenyi helyett inasát lőtték meg, Bem Garibaldiként harcol tovább.) A mitizálódás érdekes és fontos dokumentuma Kardos István szigetszentmiklósi ref. tanító levele Jókai Mórhoz, 1854. ápr. 25-ről.

39 Emlék Petőfiről c, a levelet bélelő írása az 1844 és 1846 közötti időszakra vonatkozik, amikor szalkszentmártoni segédtanító volt. Innen az ismeretség, bár őszintén bevallotta, hogy „az itt vele társalkodók között másod rangú valék." Ezért emlékeit Petőfi-idézetek köré komponált kis jelenetekkel egészítette ki, amelyeknek élményalapját, sőt hangulati hitelességét nem vonjuk kétségbe, az említett jelenetformáláshoz viszont már a Petőfi-életmű publikált hányadának tüzetes ismerete kellett. Az utóbb említett adatközlők (Lengyel József székelykeresztúri felcser, Barsi József bicskei plébános, Kardos István szalkszentmártoni, majd szigetszentmiklósi tanító) figyelmünket arra a rétegre, a mezővárosi-falusi értelmiségre irányítják, amely meghatározó szerepet játszott a Petőfi-kultusz ébresztésében. A nemzedékeket oktató Kardos feltehetően tanítványai előtt is így fogalmazott: „Minden magyar hely, minden osztály ismeri nevét, s büszke, hogy azt mondhatja: 'Ő a mi vérünkből va-