Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Kerényi Ferenc: A körözőlevéltől a szoboravatásig. A Petőfi-kultusz első korszaka, 1849-1862

ten - nem véletlenül kezdte a Törökországi naplót Mezőberénnyel és az erdélyi út leírásával, s ugyanezt mutatja 1853-ban, az asztaltáncoltatás divatja idején a megidézett Petőfi szellemének föltett kérdés: „Nem vádolsz-e engem azért, hogy talán én vagyok oka kora halálodnak?"

6 (Amire persze a szellem nemmel válaszolt.) Mivel Egressy besúgói tevékenysége az emigrációban, amelynek fejében hazatérhetett, csak a közelmúltban vált bizonyítottá, a színész megmenekült a bűnbak szerepétől.

7 Szemben Szendrey Júliával, akit második házassága egyértelműen és máig ható érvénnyel a „gonoszak" közé sorolt. Hogy Arany Jánosnak mint nemzeti költőnek - az irodalom organikus fejlődésének herderi értelmében - milyen szerep jutott 1849 után, azt elemezni a kritikatörténet feladata. Kultusztörténeti szempontból viszont a vázolt folyamathoz ő is több szállal kapcsolódott. Idevonható például a Koldus-éneknek (1850) az a textológiai adaléka, hogy a kéziratban Arany még „ábrándos vezérek"-rő\ írt; ez 1861-re (Honvédek könyve) „áruló vezérek"-xe módosult. Végleges, ma ismert alakját a sor („versengő vezérek") csak 1867-ben, az Összes Költeményekben nyerte el.

8 Itt említhető Arany véleményének változása Szendrey Júliáról: az Emléklapra, amely még a második házasság előtt és A honvéd özvegye, mely már utána született. (Az utóbbit Arany életében nem adta ki, de a vers kéziratban terjedt.) De - 1850 verstermésénél maradva - ne feledkezzünk meg a befogadás, a visszafogadás nagy gesztusáról sem: Egressy Gábornak. Petőfi 1848/49-es népszerűsége, ismertsége még további közönségszociológiai kutatásokat igényel, de annyi bizonyosnak látszik, hogy a költő kedveltségét nem tépázták meg a republikánus politikus és a renitens katona konfliktusai, kudarcai. Ha csupán az országszerte ismert Nemzeti dalt és az 1849 júliusában 25 000 példányban, röplapon kiadott A honvéd c. verset tekintjük, érthetővé válik Tompa Mihály megjegyzése, amikor - az irodalmi dicsőség múlandóságáról írva - így vigasztalta önmagát: „Még ollyan embert[t( is mint Petőfi, kit gazdag hirtőkével talált a forradalom s ki azt az alatt is növelte, elfeledi a világ ezekben az időkben." (Kiemelés az eredetiben. - K. F.)

9 És hihető lesz a Vasárnapi Újság 1860. okt. 14-i számában közölt, névtelen naplórészlet, amely szerint a költő nevének hallatán 1500 székely honvéd köszöntötte Petőfit üdvrivalgással. A hajdani népies triász tagjának jóslata olyannyira nem vált be, hogy Petőfi nemcsak a „jók" közé került a szerveződő pantheonban (együtt Kossuth „apánkkal", Bem „apóval" vagy éppen azzal a Klapka Györggyel, akivel kapcsolata 1849 tavaszán nem volt harmonikusnak mondható), hanem a politikai és a katonai konfliktusok emléke is belesimult a bűnbakképzés folyamatába, természetesen Petőfi javára. Gobóczy Károly, a 31. honvédzászlóalj volt őrmestere - Jókai Mórnak írt, 1855. márc. 28-i levelében - azt állította, hogy Petőfi nem a Segesvár melletti csatában esett el, hanem "mondák a huszárok, vádak voltak ellene azt hallá, s A Petőfi-család