Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

Vallomások és emlékezések - LENGYEL BALÁZS: A Mirabeau híd alatt

• fl. Mirabeau híd alatt Jancsi (hiszen mindig is így hívtuk) bemutatta nekünk - úgy gondolom 1955-ben vagy 1956 elején - feleségét, a rendkívül rokonszenves Márkus Annát. De visszatérve, 1951-ben vagy 52-ben Jancsi három-négy naponként megjelent Budán, a lakásunkban. Ahogy mondta, bejárta a 63-as villamos vonalát a Molnár utcától a Kékgolyó utcáig. Roppant fontos volt számára a problémát nem adó megszokottság, és mi Ágnessel ekkor már a Kékgolyó utcában laktunk. Ahányszor jött, a vers két-három sorral vagy egy kis részlettel bővebb volt, olykor megjegyzéseket is fűzött hozzá, javítgatott rajta. Jó volna - érdekes volna megkeresni a változatokat. Rémlik nekem, hogy van valahol Ágnes dolgai között erre vonatkozó kézirat-részlet, s igen valószínű, hogy unokaöccsénél, Kovács Péternél is lehet még. Nem tudom, illik-e büszkélkednem - nagyon is bizonytalan hitelű állítás ez - hogy a szöveg tisztázása közben tőlem is elfogadott és beiktatott az Apokrifom egy kínált szó választást. (Különben két-három alkalommal - nem többel egész életében - Ágnes is átvett tőlem fordításaiban egy-egy francia alexandrin-sor megoldást.) De az Apokrifhoz visszakanyarodva: Pilinszky végül úgy döntött, hogy a vers ne négysoros strófákra tagolódjék (ez volt akkoriban Pilinszky jellegzetes módszere), hanem tömbszerű egységekbe rendeződjék. Ez fontosabb formai mozzanat volt, mint gondoljuk. Közben Jancsi az apránként alakuló verset hol összetépnivaló rossznak, csapnivalónak tartotta, hol joggal műve teljének. A változatok megbeszélése, a vers körüli latolgatások idején Ágnes és Jancsi között olykor tőlem idegen, metafizikus elemekkel telt volt ez a kapcsolat, olyan konszonáns, érzelmileg felfokozott mélység, hogy a verset Pilinszky Ágnesnek dedikálta. Láttam a letisztázott, kézzel írt szövegén. Később a nyomtatásban ezt elhagyta. Hogy miért, ki tudhatná? Az ő lelki átalakulása, mondhatni törése akkor következett be, amikor egyik napról a másikra házassága felbomlott. Amikor az az „elfúló remény", az a „megjövök és megtalállak "-érzés, amelyről az Apokrifban beszélt, s amely nyilván a házassággal valósabbnak látszhatott, egyszerre megsemmisült. Az asszony 1956 végén elhagyta az országot a félig nyitott határon. Ez sokkal mélyebb trauma volt Pilinszky számára, mint azt az idegen, a felszínes ismerős sejteni képes. Egy idő múlva egész életvitelét fokról-fokra átformálta. Megváltoztak viszonylatai, úgy gondolom, lazább lett magatartása, mások jelentek meg körülötte. Nemcsak kapcsolata, lénye is más lett. Sokkal ritkábban jött el hozzánk, mint az Apokrif idején, vagy mint az 56 előtti Rónayasztaltársaságban (Rónay, Ottlik, Mándy, Nemes Nagy, Vargha Kálmán, Nemeskürty és személyem), s ezzel szemben - mi tagadás - elég bizarr mendemondák kezdtek keringeni róla. Ágnes viszont, amikor Jancsi újra megjelent, ezt nem hagyta szó nélkül. Ágnesben volt egyfajta magánügyekbe is beleszóló egyenesség, valami erkölcsi márványkeménység azokkal szemben, akiket szeretett, becsült. De mindenki mással szemben is abszolút tárgyilagosnak hitte magát, az udvarias mellébeszélés idegen volt számára, a hímezés-hámozás semmiképpen sem volt kenyere. Pilinszky változása, a mendemondák s pletykák miatt Jancsival egyszerre kemény lett. Nem emlékszem, hogy pontosan melyik évben