Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)
TVERDOTA GYÖRGY: Pilinszky és Dosztojevszkij
apologetikus szándékúak vagy leleplező indulattal telítettek. Márpedig Pilinszky líráját, legalábbis a hetvenes években végrehajtott fordulatáig, mindenestül és problémátlanul nagy költészetként élem át. Hozzászólásomban ennek az élménynek a hitelesítésére, artikulált megfogalmazására teszek kísérletet, s említett tömörsége folytán az értelmezés számára kevés kapaszkodót nyújtó költői életmű megközelítése érdekében Dosztojevszkijt veszem igénybe segítségül. Nem nehéz bebizonyítani, hogy ezt joggal teszem. Elegendő rápillantani a Tanulmányok, esszék, cikkek és a Naplók, töredékek köteteinek névmutatójára, s nyomban feltűnik, hogy Jézus után, Simone Weillel szinte holtversenyben messze a többi szellemi nagyság előtt az orosz íróra és műveire történik a legtöbb hivatkozás. Ezt a benyomást erősítené a Beszélgetések Pilinszky Jánossal című interjúkötet átlapozása is. Az utóbbi kötet egyik érdekes interjújában arról vall a költő, hogy nagyon korán, 14 esztendős korában olvasta az Ördögök című regényt. Utolsó prózai írásaiban, 1980-ban és 1981-ben pedig, alighanem legkedvesebb Dosztojevszkij könyvét, A Karamazov testvéreket magyarázta. Dosztojevszkij tehát szellemének eszmélésétől kihunytáig folyamatosan jelen volt Pilinszky gondolkodásában. A versek, amelyekben egyértelmű utalást találunk a nagy orosz művész jelenlétére, nem hiányozhatnak a korpusz gyors felvázolásából. A legkorábbi nyomok egyikét a Késő kegyelem intonációja rejti, amelyben Miskin herceg egyik megrázó történetének, a közvetlenül kivégzése előtt kegyelmet kapott halálraítélt rab esetének extrapolálása ismerhető föl: „Mit kezdjen, akit elítélt, / de fölmentett később az ég, / megvonva tőle a halált, / mikor már megadta magát?" A legkésőbbi példákat a hetvenes évek termésében találjuk: az In memóriám F. M. Dosztojevszkij című darabra és két másikra gondolunk, amelyeket az Ördögök ihletett: a Sztavrogin elköszön és a Sztavrogin visszatér című versekre. A gondolatmenet továbbfűzése érdekében mégis az 1958-ra datált Novemberi elíziumot emeljük ki, amelyben a legifjabb Karamazov-testvér neveztetik néven: „Bátortalan vagy s ujjongó! Igen, / gyermekien áttetsző tagjaiddal / a nagyranőtt kendőben és kabátban, / mint Karamazov Aljosa, olyan vagy." Nemcsak a vers hőse hasonlította magát fenntartás nélkül a regényalakhoz, a kritika már életében magának a költőnek az alteregójaként emlegette Dosztojevszkijnek ezt a „szótári szóvá" rögzült, feledhetetlen teremtményét: „Latolgatom - olvassuk Hegyi Béla megjegyzését egy Pilinszkyvel készült interjúban - Dosztojevszkij Karamazov Aljosája vagy inkább Miskin hercege hasonlít-e hozzá? Az alázata mindenképpen az övék." Milyennek látta Aljosát a Novemberi elízium szerzője? Első lépésként abban az oppozícióban kell szemügyre vennünk, amely őt fiatalabb bátyja, a Káinszerű Iván ábeli ellenpárjának mutatja: „A pokol titka: a semmi titka, az élet örömeinek és szenvedéseinek megtagadása. A mennyek titka viszont a szeretet titka. Az élet örömeinek és szenvedéseinek vállalása. A semmi titkával a teremtés titka, a megsemmisülés titkával a szereteté áll szemben. Legszebb modern ábrázolását e küzdelemnek Dosztojevszkij írta meg a Karamazov testvérekben, a
