Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

TASI JÓZSEF: „Zárás és nyitás az utolsó fejezetre?" (Korszakváltás Pilinszky költészetében a hatvanas-hetvenes évek fordulóján)

lépek, amikor úgy érzem, hogy ennek a lépésnek az én összefüggésemen belül értelme van. Tulajdonképpen egy-egy költő úgy marad meg bennünk, mint egy nagy sakkjátszmának az emléke." Visszatérve az 1971-ben kapott interjúhoz, megkérdeztem, hogy mi a helyzet most, 1971 őszén a sakk-matt helyzettel. „Most én vagyok sakk-mattban - válaszolta Pilinszky -, anélkül, hogy sakk-matt helyzetbe hoztam volna magamat." Ehhez hozzáfűzte: „Egyrészt bizonyos megkönnyebbedés szorított ide, bizonyos szerencse, az életemnek bizonyos jobbra fordulása, másrészt ez a korral jelentkezik, amit azelőtt nem ismertem. Azelőtt úgy éreztem, hogy egy kicsit áldozata vagyok a koromnak. Ujabban - és ez a korral jön meg - az az érzésem, hogy én sokkal rosszabb vagyok, mint mások." Lelkifurdalásai vannak, mondotta, olyan hibák miatt, melyeket mindenki elkövet, s amelyeken régebben könnyedén túltette magát. A konzekvenciát a kérdező vonta le: - Most nem annyira áldozatnak, mint inkább bűnösnek érzed magad? - „Pontosan." „az ingyenes indíttatás" A bemutatott interjúkészlet kulcsot ad a Szálkák-kötet verseihez. A költő életének „bizonyos jobbrafordulása": 1970 októberében, Poignyban egy költészeti szemináriumon Konrád György bemutatta Jutta Scherrer, német származású, Párizsban élő vallástörténésznek. Néhány évig Jutta lett Pilinszky szerelme, kapcsolatukról fényképek, több száz levél és nem utolsó sorban számos vers tanúskodik. A Szálkák-kötet második verse a Juttának címet viseli, itt olvassuk azt a mondatot, melyből a könyv címe ered: „Elalélok, / és a szálkák fölriasztanak." Áttételek nélkül vall kettejük kapcsolatáról az Azt hiszemben, a „szeretet tériszonyá"-ról és „kicsinyes aggodalmá"-ról, a tér és idő által közéjük emelt „súlyos buckák"-ról s összetartozásuk vibráló reményéről. (Kocsis Zoltán, aki egyaránt ismerte Juttat és Pilinszky utolsó szerelmét, Ingridet, érdekes párhuzamot von a két nő között: „Jutta Ingridhez képest egy rossz értelemben vett királynő volt vagy hercegnő, aki mellett Jancsi egy lakáj lehetett csak. Ingrid a párja volt Jancsinak.") Pilinszky életének jobbra fordulásához tartozott még 1970-es, féléves nyugateurópai útja, melyhez Gabriel Marcel francia filozófus és író jóvoltából jutott. 1971 júliusában felszabadító hatással volt rá Robert Wilson Párizsban látott színműve, Le regard du sourd (A süket pillantása). Ennek következménye lett későbbi termékeny barátsága Sheryl Suttonnal; véleményem szerint utolsó évei drámái, opera-szövegkönyvei írásához is sok bátorítást kapott e sajátos totális színháztól. A Szálkákban Robert Wilsonnak ajánlotta a Kőfal és ünnepélyt, az előadás hatására írott Bűn és bűnhődést később Sheryl Suttonak dedikálta. Ide tartozik, hogy az eltelt mintegy nyolc év során Simone Weil kezdeti bénító hatása megszűnt, sőt ellenkezőjére változott. Továbbá, Pilinszky - mint századunk oly sok nagy alkotója - Párizsban döbbent rá, hogy magyarnak, kelet-európainak született és a népművészet kell