Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

TÜSKÉS TIBOR: „Merre, hogyan?" (Kísérlet egy Pilinszky-vers értelmezésére)

hozzájuk kapcsolódó további két kép: a katonákhoz a vereség, a tengerhez pedig az összetört szentségtartó képe társul. Ami a versben kimondatlan: az említett képek asszociációs vonzata, holdudvara. így a vers valóságát nem a kimondott szavak adják meg, hanem az a kimondatlan többletjelentés, ami a képzetek, az asszociációk, a szimbólumok síkján teremtődik meg az olvasóban. A tenger képe - a vízzel és a parttal együtt - Pilinszky régi metaforája. Általában pozitív tartalmat hordoz: a tágasság, a mélység, a távolság, a végtelenség, az állandóság, a hullámzás, a változás képzetével jár nála együtt. A Nagyvárosi ikonok egyik versének címében szerepelteti a szót: anyja emléke kapcsolódik hozzá. „A tenger, mondtad haldokolva, / s azóta ez az egy szavad / jelenti számomra a tengert, / s azt is talán, hogy te ki vagy." A hóhér szobája című későbbi versében írja: „Tengert sose látni a hóhér szobájának ablakából." A vers másik alapmetaforája, a katona új elem Pilinszky költészetében, s ekkor még ugyancsak pozitív tartalmat hordoz nála: a célszerű rendezettség, az erő, a parancs teljesítésének képzetét. Majd csak később, az 1974-ben írt Gyerekek és katonák című színműben - a kisfiúkkal szembeállítva - kapnak pejoratív jelentést a katonák, s lesznek a rossz megtestesítői, olyanok, akiknek mestersége a háború, a halál, a pusztítás. A vers befejező szakaszában a katonákhoz a vereség fogalma társul. A vereség legyőzöttséget, gyengeséget, fegyverletételt, megaláztatást jelent, s szánalmat ébreszt. A vers utolsó sorában a tenger képzete egy jelzős szerkezettel, az összetört - nem személytelenül: összetörött, hanem valaki, illetve valakik által összetört szentségtartó képével egészül ki. A szentségtartó (latinul: mostrancia), más szóval: úrmutató, szentségmutató többnyire aranyból készült, drágakövekkel díszített ötvöstárgy, a művészettörténeti lexikon szerint: az úrnapja ünnepének bevezetése (1264) óta használják a katolikus egyházi szertartásoknál, például körmeneteknél, szentségimádás idején. Három fő része van: talapzata és kézben fogható markolata; a középső átlátszó, kör alakú rész, ahol a megszentelt, átváltozott ostyát, Krisztus testét helyezik el; valamint az ostyatartót körülvevő, fénylő sugarak. A katolikus vallásban az egyik legmegbecsültebb liturgikus tárgy, „több", díszesebb, megbecsültebb, ünnepibb, ritkábban használt, mint a cibórium (áldoztató kehely), mint az ostyatartó szelence, mint a miséző kehely. A szentségtartó Pilinszky verseiben mint a legmélyebb áhítat tárgya, mint a legnagyobb érték jelképe szerepel. A KZ-oratóriumbm kétszer is: „világított, mint egy mostrancia". A Szálkák című kötetben pedig vers- és cikluscímként szerepel a szó. De azt is hozzá kell tenni, hogy több alkalommal negatív tartalmú jelzővel kerül versbe a szó. A Nagyvárosi ikonok tizenhárom új versében három helyen: „az éj öröküres monstranciája" (Nagyvárosi ikonok), „(behorpadt szentségtartó)" (Szent Lator), „az összetört szentségtartóban" (Merre, hogyan?), valamint a Szálkák egyik versében: „halálunk monstranciája" (Ahogyan csak). A „behorpadt", a „bezúzzák" Pilinszky kedvelt szavai: a megszégyenülés, a megalázás szinonimája. „A tenger az összetört szentségtartóban" éppúgy az érték, a pozitív