Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

SZIGETI LAJOS SÁNDOR: A teremtett Isten csendje (Pilinszky Apokrifja és apokrifjai)

Gyula - Pilinszky világvége-jóslata eltér a megfelelő evangéliumi részletek szokásos tartalmától: egyrészt a jövendölések mellett a jövendölő személyes sorsa kerül előtérbe és az, ahogy ezt a személyes sorsot megéli, másrészt hiába keressük a bűnök büntetését, az erények megdicsőülését, „hiába keressük a keresztény világrend nagy rendező kategóriáit, a poklot és a menyországot. Világvége van - főképp egy személyiség élményein keresztül -, ám a végítélet ezúttal elmarad."

17 Hogy értelmezhette versét maga a költő, pontosan nem tudjuk, de ismert, hogyan nyilatkozott róla, illetve tudjuk, hogyan helyezte el a kötetben. Verse elmondása előtt, a rádióban így nyilatkozott: „Nem tudom, milyen belső törvénynek engedve, én ezt a verset úgy írtam, ahogy egy diszkoszvető forgatja diszkoszát, de soha nem hajítja el, szóval nem engedi kiröpülni, a karja már majd kiszakad, de még fogja a diszkoszt, és forog vele és gyorsítja és súlyosbítja. Tehát ez így alapvetően bezárt vers. Ezért nehéz elmondani, mert nem tudod kifüttatni, mert ez befelé tendál, ha akarod, megreked önmagában."

18 Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy azok közé a költők közé tartozott, akik szigorú szerkesztők voltak, akik csak a válogatott verseiket írták meg

19

: amikor megszerkesztette Harmadnapon című kötetét, versét közvetlenül a Jelenések VIII. 7. című után helyezte el. A jelzett 8. rész nem más, mint A hetedik pecsét felbontása, a hetedik vers pedig így szól: „Az első angyal azért trombitála és lőn jégeső és tűz vérrel elegy és vettetek a földre; és a földnek harmadrésze megége és az élőfáknak harmadrésze megége és minden zöldelő fű megége." A János evangélista könyvének e részét megjelölő Pilinszky-vers pedig így hangzik: és lát az isten égő mennyeket s a menny szinén madarak szárnya-röptét és látja mint merülnek mind alább a tűzkorongon átkerülni gyöngék és véges-végig mint a rézveres olyan színűt dirib-darabra törtet hol nem találni mától egy kapást a földet látja mégegyszer a földet a pusztaságot és a zűrzavart lovaskocsit keresve hol kigázol de látja Isten nincsen arra mód kitörni út remény e látomásból! Ha így olvassunk, akkor az Apokrif- mint Tüskés Tibor írja - „nem más, mint az előző költemény »folytatasa« annak részletesebb kibontása, egy hamisított, nem valódi, nem hiteles (apokrif) Jelenések könyvének a részlete, egy, a költő által elképzelt apokalipszis látomása, leírása, a világ végső pusztulásának és a végítélet megelőlegezett formájának, a majdan bekövetkező és a már most el-