Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

Vallomások és emlékezések - TANDORI DEZSŐ: Egy film, egy nóta

innen már örökémelyű békénk zúgása emészt el, szikkadtán rezgünk, cérnabelű tetemek, keselyűnk lépdel tova közönyösen, a karom, az „akarom " Úr-Köpeny étert markol, kihunyt végzet, „nem emlékszek...!" - Távol. Nézlek. Te vagy? Alszol. * Amikor a hatvanas évek elején, nagyon az elején, ki tudja miért, '61, '62, '63, itthonról elbolyongva, apámtól, anyámtól, akkor, valakivel találkoznom kellett volna, egyetlenegyszer próbáltam meglátogatni Pilinszky Jánost, nem sikerült, nem volt otthon, akkor írtam azt a kétsorost, a Töredék Hamletnek kötet versét P. J. névtáblájára: „Elvéthetetlen üldözött - / elalszol és felébredsz". Még egy ilyen őstörténetem van, alaphistóriám, amikor Szpéró madaram repülni tanult, megígértem a festő Veszelszky Béláéknak, hogy valamiért ellátogatok hozzájuk, nem volt könnyű, társnőmre hagytam Szpéró repülni tanítását, és elmentem, ahogy ígértem. Ugy érzem, ezzel minden társadalmi- és társas kötelezettségemet megtettem, nem nagyon szeretném, ha tőlem bárki várna itt még valamit; akkor ez megtörtént, ez a legtöbb volt, a legtöbb, mindig csak egyszer kell... Vicc azonban, hogy lemaradt a vers eleje, a cím első fele: Egy film, egy nóta. Az Ilyen hosszú távollét című film, Henri Colpi műve, a rendezőé, ahogy Pilinszkyvel megbeszéltük, mert persze találkoztunk mi sokszor, csak mondom, meglátogatni nem sikerült őt sosem, azt beszéltük meg, hogy ez volt: a film, - ez valamilyen megbeszélés: a film, - és a You are my destiny, azt mondtuk, az: a nóta. Hát ez tartozott még ide. Tandori Dezső az emlékülésen bécsi útja miatt nem vehetett részt. Hangszalagon megküldött verséhez a fenti magyarázatot fűzte - ugyancsak hangszalagon. (A szerk.)