Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

BALASSA PÉTER: Semmit se látni (Látnak s láttatnak-e Pilinszky látomásai?)

(BaCassa (Péter SEMMIT SE LÁTNI (Látnak s láttatnak-e Pilinszky János látomásai?) Pilinszky szerint van egyetlen pillanat a halál előtt a kereszten, amikor Jézus „semmit se lát". Véleményem szerint egész életművében erről próbál beszélni. Mi az, milyen az: semmit se látni? Az irodalmi közhely szerint a költészet, képalkotásával és annak egyre bonyolultabb formáival látni s láttatni tanít, így hozza létre a költő, a költemény és az olvasó látomásának közösségét. Az alábbi, töredékes fejtegetések viszont azt a Pilinszky-irodalomból ismert közhelyet próbálják tovább bontani, hogy az ő költészete ellenkezőleg: úgy s azáltal hozza létre ezt az imaginárius, vizionárius közösséget, hogy - sötétbe zuhanunk és süllyedünk, hogy nem-látni tanít. Az Apostolok cselekedetei 9,8 szellemében: „Fölkelt Pál a földről, és nyitott szemeivel sem látott semmit." A látomás Pilinszkynél mindig redukció, amely roppant sűrítmény egyúttal, olyan redukció, amely valójában egy bonyolult szintézis végső egyszerűsége ez a legnehezebb. A kevés, a nincs (itt), a nem látni, a semmi, a hiány, az éhezés, az elhagyatottság végállapotát újra meg újra imagináló összegzés. Az összegzés egyszerűsége ez, az összegzés folyamatában való végigvezetés nélkül. Proklamációkat olvashatunk egy láthatatlan látomásról, nem kép-feltárásokat. Nem tárul fel semmi, inkább valami összezáródik a sűrítményben, a pontszerű végszavak egymás mellettiségében. Aktív és meditativ jelenlétet kíván ez a fogalmazás, megfeszített figyelmet - a semmi látását. Szinte csukott szemmel kellene olvasni. Ahogy a vakok teszik, ujjukkal, tapintó mozdulataikkal. A látvány Pilinszkynél tárgyak, dolgok esetleges-mozdíthatatlan ott-létében való, ki nem fejtett, anti-narratív történés. Mindenestül a János-teológia világosság/sötétség dialogicitására és dialektikájára, illetve a vak ember példázatának keretére feszül. Nem képes beszéd, hanem a külső: rosszul vagy homályosan látás megfelelője: dadogás, beszédhiba. Pilinszky költészetének látomásai ugyanakkor nem is theophaniák, nem Istenlátományok. „Végül" nem Istent látjuk, hanem csak, mindig és kizárólag a világ „látható" vakságát. A Bárány valósága ez, nem az Atyáé. Nem kitárulkozása valamely Másnak, Másiknak, mely végtelenül meghalad minket s egy-egy látványban világosan tudtunkra adná magát. Nem. Pilinszky nem-látni tanít. Arra a látványra, mint állandó, megtörhetetlen történésre és eseményre feszíti fel elhomályosuló tekintetünket, amelyben a világosságot a sötétség nem fogadta be. Leginkább talán Kafka fény-misztikájához hasonlítható ez, A törvény kapujában példázata végén, amikor „Végezetül látása meggyengül, nem tudja, valóban sötétedik-e körülötte, vagy csak a szeme csalja meg. Most ugyan észrevesz a sötétségben valami fényt, mely kiolthatatlanul árad a törvény kapujából. Már nem él soká."

1 A kiolthatatlanság a megvakulóra, az elsötétedésre fókuszál. Nem