Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

Vallomások és emlékezések - LENGYEL BALÁZS: A Mirabeau híd alatt

Lengye[<Baßzs A MIRABEAU HÍD ALATT Sous le pont Mirabeau coule la Seine Et nos amours Faut-il qu 'il m'en souvienne La joie venait toujours après la peine Vienne la nuit sonne l'heure Les jours s'en vont je demeure (Apollinaire: Le pont Mirabeau) A Mirabeau híd alatt fut a Szajna S szerelmeink Emléke mért zavar ma Mi volt az öröm ráadás a jajra Jöjj el éj az óra verjen Száll az idő itthagy engem (Vas István fordítása) A Pilinszky János emlékülés alkalmából a szervezés úgy rendezte a programot, hogy ne értékeljem a költőt, mint tettem eddig több ízben is, hanem csupán személyes emlékeimről beszéljek. Azt is „maximálisan tíz percben". E kívánság szerint tehát a múltakat idézem csupán, mint Pilinszky egyik legrégebbi pályatársa. * Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes. 1948-ban hónapokig a római Magyar Akadémián egy folyosón, közel egymáshoz laktunk, s ők éppen egyidősek, huszonhat évesek voltak. Ágnes, ha egyáltalán beszél magáról, szokott iróniájával, mindig jellegzetes parasztarcáról beszél. Persze azt gondolom, ez a parasztarc tévedés, mély tévedés, legfeljebb azt lehet mondani, hogy neki is, mint Szabó Magdának, kissé kidomborodott az arccsontja. Jellegzetes magyar vonás. Ágnes hosszú, tömött, szőke hajával, lobbanó-sugárzó intellektusával, személyisége varázsával, mintha örökös fényforrás volna, Pilinszky viszont törékeny alkat volt, arca finomvonású, átszellemült. Szép keze hosszú, arisztokratikus, kinyúlt mutatóujja, ha verset mondott, rebbenésről rebbenésre követte a szöveget. Igen, rebbenésről rebbenésre - maga is így jellemezte tréfásan mozdulatát. Nemes Nagy Ágnes egykor azt írta róla: "Fehér keze, fehér arca úgy világított az ötvenes évek alagútjain, mint a bányalámpa ".