Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

HAFNER ZOLTÁN: Nem csak filológia

Jíafner ZoCtán is hagyott vagy összevont részeket.) Hogy lehetőség szerint a hangfelvételhez és nem a nyomtatásban megjelent verzióhoz kell ragaszkodni, azt jól érzékelteti Cs. Szabó László esete, aki utólag egészíti ki kérdésekkel és válaszokkal az interjút, amikor pedig úgy véli, hogy Pilinszky évszámot téveszt, kijavítja azt, így örökítve tovább pl. azt a hamis (és eredetileg tudatosan hamisított) információt, amely szerint az Apokrif nem 1952-ben, hanem 1954-ben született.

2 A Naplók, töredékek c. kötet alapjául - értelemszerűen - már a hagyatéki anyag szolgált, ám két kivétel itt is akad (Előmunkálatok a KZ-oratóriumhoz; Magamnak), amikor csak a korábbi folyóiratbeli publikáció állt rendelkezésemre; kétséges, hogy ezek szövegkiadása mennyire megbízható. (Azóta egy újabb feljegyzésgyűjtemény is előkerült, amely a hagyatékban a levelek között szerepelt; a Vigilia 1996 szeptemberi számában Karácsonyi kívánságok címmel olvasható.) Talán e rövid és vázlatos áttekintésből érzékelhető, hogy a szöveggondozás milyen újabb problémákat hozott (s hozhat még) a felszínre, és talán azt is jelzi, hogy e problémák nem lehetnek csak a szöveggondozóé. A kiadássorozat rövidesen lezárul, s ezzel megszűnik az a háttér, amely eddig a kutatásokat közvetlenül is ösztönözte és a költségeket, ha részlegesen is, de fedezte. Hogy a további kutatásokról egyáltalán beszélhessünk, mindenekelőtt a kutatás feltételeinek megteremtéséről kellene elgondolkozni. Ehhez azonban a Pilinszky-életmű sokkal alaposabb ismeretére is szükség lenne, hogy legalább nagyjából tisztában legyünk azzal, mi az, amit nem tudunk, s hogy e nem tudásunkat mennyiben pontosíthatják az eddig előkerült, s mennyiben segíthetik a lappangó vagy elveszett dokumentumok.

3 Ahhoz, hogy a belátható jövőben elkészülhessen a versek kritikai kiadása, mindenekelőtt az életművet kell a maga teljességében együtt látnunk. Ennek feltérképezésére most kínálkozik (kínálkozna) a legjobb alkalom: a hagyaték (több mint tíz év után) már kutatható, a szemtanúk, barátok többsége pedig még köztünk van. Mivel Pilinszky gyakran ajándékozta meg ismerőseit műveinek kéziratával, többnyire keltezés nélkül dedikálva őket, emiatt a személyes felvilágosító információk elengedhetetlenek egy-egy kézirat besorolásához. A hagyatéki és magánkézben lévő dokumentumok feldolgozása mellett a hang- és filmfelvételekre is ügyelni kell, hiszen ezek közül néhány a művek keletkezéstörténetének is szerves részét képezi. (Akad pl. olyan, még publikálatlan írás, amelyet csak hangfelvételről ismerünk.) Nem maradhat abba a levelek további gyűjtése sem, mivel - túl saját dokumentációs értékükön - segíthetnek lappangó kéziratok felkutatásában és a versek kronologikus rendjének megállapításában. Az eddigi anyagból egyébként jól látható, hogy az életrajz legrészletesebben a levelek segítségével lesz rekonstruálható. Ugyanakkor, amíg az életrajzot nem ismerjük elég részletesen, addig a kutatások is csak akadozva haladhatnak előre. Egy leendő kritikai kiadás előkészítése tehát többirányú, körültekintő gyűjtőmunkát igényel, amely remélhetőleg a későbbiekben az egyéb Pilinszkyvel kapcsolatos kutatásokat és értelmezéseket is segíteni fogja.