Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

JELENITS ISTVÁN: Költői pálya a szent és a profán metszésvonalán

evangélium kodifikálta, mi lenne más a szegények története közöttünk, ha nem ez? Ok, a szegények azok, akik mintegy incarnálták, valósággal a vérükben és a húsukban, közvetlenül a tagjaikban hordozzák időtlen idők óta a világ rájuk eső, lényege szerint elviselhetetlen, fokról fokra megsemmisítő nehezét. Ettől olyan nyugodtak szívükben, s érezhetik maguk körül egy isteni mindenség jelenlétét." A Halak a hálóban a bűn és bűnhődés kérdését veti fel nyugtalanul. A Harbach 1944 imbolygó menete ennek a beöltözésnek szentségét hordozza, innen a nyugalma. Az isteni mindenség épp azok körül válik jelenvalóvá, akik elől kitérnek a falvak és „félre állnak a kapuk". Ez a költő nem akármilyen szakralitásnak feltárására vállalkozik: Dosztojevszkij hitével a nagypénteknek és a húsvétnak titkát idézi. 1959-ben a Harmadnapon című kötetben gyűjtötte össze először Pilinszky János a háborús emlékeket s a hazatérés megrendülését feldolgozó költeményeit. Domokos Mátyástól tudjuk, hogy a kötetcím, de maga a címadó húsvéti vers is hirtelen született, hogy a gyűjtemény komorságán - a hatalom kívánságának megfelelően - valamelyest enyhítsen. Hiba volna ebből arra következtetni, hogy az egész húsvéti „nyitás" idegen Pilinszkytől. Hiszen a Harmadnapon szervesen kapcsolódik a Ravensbrücki passióhoz, s már ott eggyé válik a haláltáborban megölt ember a keresztre feszített Jézussal. Ezért passió a kivégeztetése, s ezért indokolt a különös zárósor: „elfelejtett kiáltani, / mielőtt földre roskadt." Jézus kiáltva halt meg a kereszten, ezt megírta róla mind a négy evangélista. Kiálthatott volna ez a ravensbrücki kivégzett is, joga lett volna neki is ahhoz, hogy kiáltson, épp csak elfelejtett kiáltani. Ezért lehet a húsvét - Jézus feltámadása megoldás az ő halálára is. Ezért zúghatnak föl a hamuszín egek, ez a fény hat el a ravensbrücki fák gyökereiig, s ezért szólalhat meg latinul, szinte az angyalok nyelvén, amelyet nem mocskoltak meg modern politikai proklamációk és katonai, rendőri vezényszavak, a feltámadásról szóló híradás: Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. Érdekes meggondolni, hogy negyven évvel korábban egy másik magyar költő az első világháború véres eseményei közül ugyancsak a húsvét örömhírében keresett, látott kivezető reményt. Babits Mihály Húsvét előtt című költeményére gondolok. A két alkotás szerkezete rokon: a Húsvét előtt első felének a Ravensbrücki passió, második felének a Harmadnapon felel meg. Különbözik azonban a hangszerelésük. Babits már az első részben zenekart szólaltat meg: a költő elszánt, magányos éneke azzal vitázik, a háború, az önkény személytelen erejét az hirdeti. Pilinszky Passiójában mintha egyetlen hang - nem is emberi hang szólalna meg a csönd visszhangos falai közt. A váltás után Babitsnál a zenekar moraját valami unisono kórus éneke váltja fel a húsvéti harangzúgás ritmusában. A Harmadnapon első szakasza négy ássel kezdődő mondatban utolérhetetlen biztonsággal idézi fel a kitörő, áldott húsvéti vihart. Az ég hamuszínű. A fák