Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)
SEPSI ENIKŐ: Pilinszky János költészete a hatvanas-hetvenes években és Robert Wilson színháza
gondolatok Pilinszkyétől már elválaszthatatlan „oltványok" 7 formájában jelennek meg, melyek szembetűnő analógiákat (is) mutatnak Wilson színházi elképzeléseivel. Ezért szánok vizsgálódásomban kitüntetett szerepet néhány weili gondolatnak, mely a színházra, a szépre és a művészetre vonatkozik, mindezt a teljesség igénye nélkül, hisz e tanulmánynak nem célja Pilinszky költői és Simone Weil gondolkodói életművének máskülönben nagyon is indokolt szembesítése. Remélhetőleg újabb értelmezési lehetőségeket nyitnak meg egyfelől Wilson színházi gyakorlata és a Pilinszky-szövegek, másfelől a Pilinszky-szövegek és a weili gondolatrendszer között olvasatomban megvalósuló szövegközi viszonyok 8 , melyeknek nyomai 9 néhány helyütt filológiailag is könnyűszerrel kimutathatók. PILINSZKY JÁNOS SZÍNHÁZ- ÉS MŰVÉSZETFELFOGÁSA. A MOZDULATLANSÁG POÉTIKÁJA (AZ IKON) „A költő, a festő nem alkotó a szó isteni értelmében, csupán médium, közvetítő egy teljesebb jelenlétért. Közvetítő a világ és a világ között; tulajdon teste és tulajdon teste között. Aközött, amiről beszél és aközött, amit mond róla. [...] A színház különös szerepet tölt be. Legfőbb tárgya ugyanis: a művész, maga a művész, aki közvetít odaadásának tárgya és ihletének tárgya közt, ami lényegében ugyanaz. A=a. Ez minden művészet alapképlete. A színjátszás legfőbb tárgya azonban, legfőbb megjelenési gondja, maga ez az egyenlőségi jel. Nem az utánzás, nem az átélés, hanem a közvetítés (a-tól a-ig, a és a között), méghozzá itt és most. [...] a médium lényegében mozdulatlan. [...] A színész [...] alaptartása a személytelenség és a mozdulatlanság." 10 A fenti „Jegyzetek a magam számára. Théâtre immobile" című bejegyzés 1974-ből származik, vagyis jóval A süket pillantásának párizsi bemutatója után íródott. A „mozdulatlan dráma" gondolata Grotowskiról és az „oratorikus" drámai formáról szólva már korábban is megfogalmazódott." „A színészek számára ez a közvetítő szerepet jelenti, [...] azt a mozdulatlanságot, amit már a hagyományos oratóriumban is jeleztem" - írja 1968-ban. Az előadás a néző számára meghívás, hogy „ő maga öltözzék be a dráma anyagtalanul fölidézett valóságába". Ezért az oratórium nem is dráma a szó műfaji értelmében, csupán „drámai keret", mely helyreállítja „dráma és közönség zavartalan viszonyát". Ez utóbbi „dráma" nem azonos a darabbal, és anyagtalanul, megjelenítő előadás nélkül (nem mimetikusan) idéződik fel. Transzcendens természetű és változatlan. A szó szoros értelmében nem alkották. A mű ennek parafrázisa. 12 Sajátosan vegyül együvé ebben a gondolatmenetben Platón 13 és a misztikus hagyomány, melyek a hatvanas évektől Pilinszky János esztétikai nézeteinek megformálásában jelen
