Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)
HANKOVSZKY TAMÁS: Krisztus és Sziszüphosz
dolatainak lírai megformálásával lenne dolgunk. A második versszak élén valóban ott is áll a várakozásnak megfelelő mert kötőszó, ám a bizonyítás elmarad, és ezzel együtt az évekkel korábban lezárult vita sem újul ki. Bár Pilinszky elutasítja Camus igenlő válaszát, ebből nem következik számára semmiféle öngyilkosság, sőt inkább az élet állításának szálán fut tovább a költemény. Természetesen csak azért lehetséges ez, mert szerzője nem fogadja el a Camus kínálta premisszát, amiből valóban csak két következtetés lehetséges. A költő annak ellenére, hogy burkoltan azt állítja: nem lehet hívás nélkül élni, nyilvánvalóan azért nem kényszerül valamiféle halált választani, mert tagadja a Camusi univerzumot, melyben nem szólíttatik meg az ember. Nincsen tehát szükség arra, hogy Pilinszky érveljen Camus ellen, egyszerűen elveti az ő kérdésfelvetését, és a sajátját állítja a helyébe: Mi az az emberben, ami képessé teszi őt egy hívás objektumává lenni? Mi minden van, amit éppen ez a szólítás eredményez benne? Sőt, talán nem megyek túl messzire, ha hozzáteszem: Mi az, ami egyenesen megköveteli ezt a szólítást? Ezek Camus-től már teljesen független kérdések, melyeket a második versszak dióhéjnyi antropológiája válaszol meg. Ennek az emberképnek kifejtését találjuk meg az idézett 1973-as elmélkedésekben. Olyan kétdimenziójú lénynek kell felfogni az embert, aki csak félig lelhet otthont a földön. Létének másik síkja azonban több mint a szellem világa, mely csak alig emelkedhet a föld fölé, mert „semmivé foszlik a szenvedés első valódi érintésére" 44 . A boldog meghasonlottságban létező ember már nemcsak „kimered a földből", mint az Apokrif Pilinszkyje, hanem ontikus struktúrájánál fogva föléemelkedik az anyagi világnak, bár tragikusan foglya is marad annak. A hideggel, hővel, méterekkel küszködni csak azért megalázó, mert a megszólítottság állapotában vagyunk. Mivel azonban a hívás éppen megosztott realitásunk tudatosulásában tárul fel, és ezáltal mintegy ő maga konstruálja a magára eszmélő ént, ezért az alázat, az „örökös térdreroskadás" (Milyen felemás) valódi válasz rá. „Csupa alázat vagyok", rímel a Vonzások közt utolsó sorára a kötetben utána álló Kiért, miért zárlata. Jegyzetek 1 Kovács Kálmán: Az abszurd létezés lírája. Pilinszky János költészetéről. = K. K: Eszmék és irodalom. Szépirodalmi, Bp., 1976. 2 Pilinszky János összegyűjtött művei. (ÖM) Tanulmányok, esszék, cikkek. (TEC) II. Századvég, Bp., 1993. 233-234. o. 3 TEC II. 57. o. 4 Albert Camus: A pestis. Sziszüphosz mítosza. Európa, Bp., 1992. (Camus) 281. o. 5 ÖM. Naplók, töredékek. Osiris, Bp., 1995. 69. o. 6 Naplók 75. o. 7 A Beszélgetések (ÖM. Századvég, Bp., 1994.) 26. oldala alapján javítottam a Versek (ÖM. Osiris, Bp., 1995.) 85. oldalának szövegét, valamint elhagytam azt a két zárójeles közbeszúrást, melyben Pilinszky a szöveg francia megfelelőjét idézi. 8 TEC I. 239. o.
