Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

BENEY ZSUZSA: Én: kadettja valami másnak (Pilinszky János és József Attila)

befejezése: Légy reszketésem öröme, / mint lombjai a fának: / adj nevet, gyönyörű nevet, /párnát a pusztulásnak, mintha egyenesen József Attila nevében írott, tehát átvett és stilizált fohász lenne: nem József Attila közvetlen nyelve, hanem az a nyelv, mely róla és az ő nevében egyszerre szólal meg. Pilinszky alighanem ebben a képben jutott legközelebb József Attila szemléletmódjához csakúgy, mint nem csak e szemléletmód, hanem e szenvedés átéléséhez is. Pilinszky és József Attila istenképe között van még egy olyan hasonlóság, mely a közel állás mellett egyben az eltávolodás nagyságát is jelzi. Ez az Istennel - náluk - mindig összefüggő etika kétféle megközelítése. Mindkét költőnek alapvető problémája a bűnnek, saját bűnösségüknek Istennel mérkőző, Istentől elválasztó, és a bocsánatban megváltott természete, s nagy általánosítással talán Pilinszky bűne sem áll távol József Attila bűn-képzetétől: a hübrisz gőgjétől. De míg József Attila bűntudata megmarad önmagában, Pilinszkyé Auschwitznak, a „történelem botrányának" metaforájában az egész emberi világra kiterjed - s nem merhetjük biztosan állítani, hogy a Krisztusi áldozatvállalás metaforájának őszinte megélésén túl (mint feltehetően minden igaz, mélyen átélt kollektív áldozat) nem tartalmaz-e ez is valamit József Attilának abból az őszinte fohászából, mely így hangzik: Bár lennétek ily bűnösök mindnyájan / hogy ne maradjak egész egyedül. A bűn vállalása, mely Pilinszkynél, a Krisztusi példa nyomán (vagy annak segítségével) a megváltáshoz vezető egyetlen útnak látszik, kimondatlanul József Attila bűntudat-verseiben is kimondatik; és ha a József Attila-elemzések mintájára valaha is sor kerülne Pilinszky oeuvre-jének mélylélektani elemzésére, könnyen lehet, hogy a két, különböző - a hitet áhító és a hitből kiinduló - indíték egymáshoz közelálló gyökereire is fény derülne. Az én - vagy alighanem helyesebb, ha azt mondjuk, hogy a lírai költészet szubjektivitása különböző módon valósul meg József Attila és a kései Pilinszky oeuvre-jében. Ennek a kérdésnek megoldása a két költő viszonyán túl Pilinszky két korszakának viszonyát is megértetné velünk. De kérdés, hogy létezik-e a kérdésnek megoldása, hogy Pilinszky második korszakának ellentmondásos költészetét, komplexitás és kopárság, misztika és szürrealitás egyesülését a megfejthetetlen metafora közegében megérthetjük-e valaha is úgy, mint ahogyan, talán csak a konpassió segítségével, József Attiláét követni tudjuk. E különbözőségnek, mely a létezés két különböző formájának megélését is jelzi, minden bizonynyal maga Pilinszky is tudatában volt. Az Újra József Attila c. vers arról árulkodik, hogy Pilinszky a maga létformájának megvalósulását abban a közegben képzelte el, mely a transzcendenciával együtt a semmit is magában foglalja. Végezetül, néhány megjegyzés erejéig érdemes ennél a versnél elidőznünk. Te: bakája a mindenségnek. Én: kadettja valami másnak. Odaadnám tiszti kesztyűmet cserébe a bakaruhának.