Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

TVERDOTA GYÖRGY: Pilinszky és Dosztojevszkij

nem követett el." A dialogikus olvasat tehát szinte az erkölcsi parancs szigorával fogalmazódik meg, mintegy a farizeus magatartás elkerülésének zálogaként. Ezek a sorok világítják meg annak mélyebb értelmét, amit Aljosa hitbeli és erkölcsi ambivalenciájáról mondtunk. Bahtyin szerint a dialogikusság Dosztojevszkij regényeinek legkisebb részleteit is áthatja. A legifjabb Karamazov valóban képes arra, hogy a regény összes szereplőjét megértse, bűneiket és gyöngeségeiket elítélje, velük azonban végtelen tapintattal, szeretettel bánjék. Ez a szeretet még apjára, a megátalkodottan romlott kéjenc, hazudozó alkoholistára is kiárad, aki a városi közösségben egyöntetűen csak viszolygást tud kelteni, és akinek két idősebb fia egyaránt halálát kívánja. Aljosával haladva egyszerre tud az olvasó a jó mellett elkötelezetten nyitott maradni az esendő emberek galériája iránt. A legifjabb Karamazov dialogikus személyiség, s erre való készsége a mélyen gyökerező személyes bűntudatból, a bűnben való közösség vállalásából táplálkozik. Ezt a bűntudatot számtalanszor elemzi Pilinszky, „evangéliumi önismeretnek" minősítve azt: „Zoszima következő vallomásos félmondata: »Ha egyszer én, egy ugyanolyan bűnös ember, mint te vagy...« Hát igen, ez a mondat csak evangéliumi önismeretből, és alázatból fakadhat, és érezzük, hogy szóról szóra igaz. Semmi köze az olyanféle mondatokhoz, hogy »mindnyajan bűnösök vagyunk«, amivel legtöbbször csak valamiféle hamis alázatot szeretnénk sietve bezsebelni. Nem, a sztarec és minden igaz bűnbánó szájából ez a mondat szóról szóra igaz, és úgy is értendő: »Ha egyszer én, egy ugyanolyan bűnös ember, mint te vagy, meghatódtam sorsodon, és megsajnáltalak, mennyivel inkább megszán az Isten«. E bekezdés oly szép, lépésről lépésre haladva oly teljes, hogy méltán lehetne gyónás előtti vagy szentgyónás utáni olvasmányunk." Pilinszky Dosztojevszkij írói nagyságának, egyszerre evangéliumi ihletettségének és mai tudatunkat is meghaladó modernségének legfőbb zálogát ebben a bűntudatban látja: „Tudjuk, hogy Dosztojevszkij esztendőkön át tervezte, s élete fő művének szánta az Egy nagy bűnös vallomásai-t. Azt hiszem, a világirodalom egyik legnagyobb vesztesége, hogy ez a napló nem született meg. Hiszen már regényei is vallomások voltak. Mit jelenthetett volna Sztavrogin gyónása után Dosztojevszkij gyónása..." Az irodalmi mű - mondja az idézet - nem más, mint közvetett gyónás. A művészi hitel végső garanciája a mély és őszinte bűntudat, s a világnak önnön vétkes mivoltunk folytonos mérlegre tételével való megítélése. Ezen a ponton visszakanyarodhatunk a gondolatmenet kiindulópontjára. Pilinszky Dosztojevszkij-élményét azért tekintem az egyik legfőbb kulcsnak akkor, amikor lírai hitelét vizsgáztatjuk, mert lírai énjének Karamazov Aljosával vágyott és vállalt hasonlósága, valamint az Egy nagy bűnös vallomásait tervbe vevő orosz íróval vállalt szolidaritása a magyar költő egyszerre mindennapi tapasztalatból és vallásfilozófiái megfontolásokból leszűrt bűntudatára és bűnbánatára irányítja figyelmünket. Enélkül a IL világháború élménye, a koncentrációs lágerek látványa, de Krisztus keresztre feszítése, s a világ annyi más nyomorúsága is csak mások bűne lenne. Enélkül híres nyelvi szegénysége, for-