Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - KÓSA FERENC: Szabadság helyett: szabadosság

Emlékszem, a tanácskozás első szünetében Pozsgay Imre azt kérdezte Szécsi Margittól és tőlem, hogy vajon Laci rábólintana-e mindarra, amit ő a bevezető előadásában mondott. Margit is, én is egybehangzó igennel válaszoltunk. Aztán később, a tanácskozás vége felé Margittal sétálgattunk a sátor körül, és azt mérlegeltük, hogy vajon mindaz, ami a sátorban történt, méltó volt-e Nagy László szellemierkölcsi örökségéhez. Mindketten úgy éreztük: igen. Alkonyattájt a sátor meghitt csöndjében Margit elmondta az Elhullt bolondok nyomán című verset, így az 1987es lakitelki találkozót Nagy László műve koronázta. Margit sugallatos lobogását látva és hallgatva mindannyian megélhettük azt a fenséges pillanatot, amikor a csoda valósággá kezdett válni. Két év múltán, amint a világtörténelmi erőviszonyok megengedték, a diktatúrát együttes és tudatos cselekvéssel lebontottuk, létrehoztuk a demokrácia intézményrendszerét, törvényes biztosítékait. Megnyílt a lehetősége annak, hogy ismét „emelkedő nemzetté" váljunk - miként az 1956-os forradalom feledhetetlen napjaiban. Úgy gondolom, nem túlzás csodát emlegetni, hiszen országunkra a történelmi rendszerváltás idején meg egy ideig világhatalom katonai megszállása nehezedett; körös-körül még talpig vasban, katonai beavatkozásra készen álltak a vérvörös diktatúrák, és mint tudjuk a hazai ellenfelcink sem tétlenkedtek. A demokrácia lehetőségét azonban mindezek ellenére végérvényesen kivajúdtuk. Illesse tisztelet mindazokat, akik ebben a „gyötrelmes és gyönyörű" teremtő munkában megtették, ami tellett az erejükből. Kedves Barátaim! Ha itt befejezném a mondókámat, joggal hihetnétek, hogy én is meghülyültem. Kérem, ne ítélkezzetek fölöttem elhamarkodottan. Higgyétek el - veletek együtt én is megéltem mindazt, ami az elmúlt öt esztendőben velünk és ellenünkre történt. Tudom, hogy a csoda valamennyi eresztékében szertefoszlani látszik. Emelkedés helyett szinte minden tekintetben süllyed az ország. Gazdaságilag, kulturálisan és különösen erkölcsileg ismeretlen mélységekbe zuhanunk, már-már a szabadesés törvénye szerint. Az igazság hatalma helyett eszelős féligazságok hatalmaskodtak el fölöttünk, pedig hát a féligazság nem a teljes igazság fele, hanem annak éppen az ellentéte. A szabadság rendje helyett a szabadosság torzonborz anarchiája tombol. A gondolatok szabad áramlása helyett leginkább a gátlástalan demagógiák, az alattomos megtévesztések, a meg nem gondolt gondolatok áramolhatnak szabadon. A nemzeti összefogás lakitelki szellemét valakik valamiért szétroncsolták; az ország mentésére, a jövőteremtésre hivatott demokratikus erőket egymás ellen hergelték. A politika porondjain a kizárólagos hatalomért folyik a küzdelem, a teremtő energiák egymás ellenében tékozlódnak. A nemzeti demokrata mozgalom híveit ócska trükkökkel csapdába csalták, beterelték őket egy konzervatívnak becézett ketrecbe, és azt próbálták velünk elhitetni, hogy ebben az ideológiailag szűkre szabott ketrecben lehet majd igazán csodát művelni. Elszomorító tény, hogy ezeknek a szemfényvesztő jágói, vagy még inkább cipollai sugallatoknak még ama sátorbeliek közül is sokan behódoltak.