Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

GÖRÖMBEI ANDRÁS: Nagy László organikus költői világa

bartóki szintézist teremtő többdimenziós látomásos metaforikus dalai felé, egyelőre még azok létfilozófiai telítettsége nélkül. A Havon delelő sziváivány mozaikszerűen épül föl, de a spirálisan emelkedő kompozícióban a mozaikok egymást ellenpontozva is erősítik. A rapszódiás dikció végül a látvány és az életelvet fogalmazó absztrakció szintézisében zárja a sokszólamú, erőteljesen zenei jellegű, Weöres Sándor ritmikai ösztönzését is kamatoztató kompozíciót. A Csodák csodája alluzív, utalásos vers, mögöttes szövege a bibliai feltámadás története. Nagy László itt a biblikus utalással a csalódásaiból önerejéből kiemelkedő, keserűséget, világidegenséget legyőző magatartás értelme, lehetősége mellett foglal állást. A Kinek jaj, emberek struktúrája József Attilára emlékeztet, a strófák és a sorok hosszúságát az érzés és gondolat hullámzása, spirális vonalú emelkedése határozza meg, képvilága azonban már jellegzetesen Nagy László-i. Ahány kompozíció, annyi műfaji változat, kísérlet! Utólag világosan látszik, hogy valamiképp mindengyik előkésztíti a Rege a tűzről és jácintról című, Nagy László első pályaszakaszát összegző, költői világképét a maga teljességében átfogó és jellemző remekművét. Ez a kompozíció gondolati és poétikai vonatkozásban is szintézise Nagy László költészete 1956-ig tartó periódusának. Nagy László költészetének újabb emelkedője, az 1965-ben megjelent Himnusz minden időben kötet újabb poétikai vívmányokat, egyéni műfaji változatokat is hoz. A korábbinál jóval kegyetlenebb költői léthelyzet, a magányos küzdelem hitelesítése, értelmének vállalása itt a tét. A költői személyiség érzékeli a közösségi kohézió hiányát, az eszményibb ügyek, a személyiségnek is távlatokat adó remények szétfoszlását, de sohasem nyugszik ebbe bele. Garcia Lorca ösztönzését is kamatoztató látomásos-metaforikus dalai ettől a drámától nyerik ontológiai sokrétűségüket, polifon struktúrájukat, dinamizmusukat. Mitologikus létvízióiban a tárgyi elemek leltározó gazdagságának közvetlenségét megőrizve tágítja életelvck mitikus távlatú ütközésének terepévé a hosszú-éneket. Csak utalhatok itt a Búcsúzik a lovacska, Menyegző, A Zöld Angyal mitologikus övezetekbe emelt, lírában páratlan tárgyi, indulati bőségére. A helytállásért, önmegőrzésért folytatott emberi és művészi küzdelemben talált rá Nagy László a hatvanas évek elején a portrévers műformájára. Ez a műfaj jelentős mértékű gondolati elmélyüléssel is összekapcsolódott Nagy László költészetében. Keserűsége, riadalma hatására szövetségeket keres, vitathatatlan értékekhez kapcsolódva igyekszik nemcsak megőrizni etikai igényességét, de határozottabban, fogalmibban, egyértelműbben ki is fejezi ezekben a versekben élet- és költészetelveit. Már ekkor látszik, hogy az azonos verstípusnak is milyen gazdag variációit teremti meg, hiszen az első három jelentős portrévers - a József Attilát, Bartókot és Csontváryt idéző - nemcsak három különböző művészet értékeit vonja érdekkörébe, de poétikailag is három változatot alkot, a Bartók és a ragadozókkal pedig az esszévers lehetőségeit is megnyitja.