Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

MONOSTORI IMRE: „S nézzétek: Ady halott szemeit készül szemével fölszaggatni -" (Csoóri Sándor Nagy László-képe)

t í/o/tosfo/'f &/tti*e „S NÉZZÉTEK: ADY HALOTT SZEMEIT KÉSZÜL SZEMÉVEL FÖLSZAGGATNI -" (Csoóri Sándor Nagy László-képe) A fent idézet Csoóri Sándornak - Orosz János ismert Nagy László-portréja ihlette - Nagy László arcképe című, 1977-ben írott verséből való. Pontos és jellegzetes irodalomtörténeti motívum, hiszen egyaránt érinti Csoóri Sándor mind Adyhoz, mint Nagy Lászlóhoz fűződő szellemi kapcsolatát, egyszersmind utal Nagy László és Ady Endre költői etikájának markánsan rokon vonására: a gyémánt keménységű állhatatosságukra is. (Elég az utóbbival kapcsolatban utalnunk Nagy Lászlónak az Ady Endre andezitből, vagy éppen A föltámadás szomorúsága című verseire.) Csoóri Sándor költészetében, esszéírásában és a személyes, emberi tartás etikájában a költői eszméléstől - az ötvenes évek közepétől - négy évtizeden át mindvégig erőteljes nyomokat hagyott Nagy László életműve. Többször is beszél arról az élményéről, arról a tényről, hogy Nagy László (és Juhász Ferenc) költői forradalma: „egy nyelvi alomrobbanás" ereje oszlatta szét benne a „szent kábulat"-ként jelen levő Petőfi-hatást. Ekkortájt fordít hátai véglegcsen a korábban a korszellemmel adekvátnak érzett „szocialista derékhad" - Kónya Lajos, Kuczka Péter és mások költészetének is. (Nagy László és Juhász verseiről az Új Hang szerkesztőségében, illetve nyomdájában különlenyomatot kér, s ezeket állandóan magával hordja.) Nagy László és Juhász Ferenc akkori versei valóban elementáris erejűek és minden túlzás nélkül állíthatjuk - valóban korszakos jelentőségűek. Hiszen 1954ben íródik A tékozló ország, s egy évre rá A szavassá változott fiú kiáltozása a titok kapujából. Nagy László pedig 1953-ban írja a Gyöngyszoknyái, 1954-ben a Havon delelő szivárványt, s 1956-ban a Rege a tűzről és jácintról című verseit. Mind az öt említett opusz meghatározó jelentőségű a korszak magyar lírájában és Csoóri Sándor pályáján is, miként még legalább fél tucat Nagy László-költemény a hatvanas évekből. Közöttük is elsősorban a Menyegző (1964) és a Zöld Angyal (1965). „Az ötvenes évek szürke és hamis költészetét - mondta 1981-ben egy interjúban Csoóri - csakis a Juhász és a Nagy László által vezetett nyelvi, költői forradalommal lehetett elsöpörni. Új képzeteket és új méreteket kellett alkotniuk. A köznapian ismerős tájra és természetre az ő verseik nyomán a világmindenség harmata hullott." Majd hozzáteszi: „Énrám érezhetően Nagy László hatott [...] Nemcsak deres, jégszilánkos verseivel, de tartásával is. Azzal, ahogy egy kötőnek ott kell állnia a műve mögött." (Hó emléke. Domokos Mátyás interjúja. In: A félig bevallott élet. Bp. 1982. Magvető. 344.1.)