Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

BOTKA FERENC: Déry Tibor és Nagy László

&hßtamrtoeio- ezüstben eßot/ttt ^Ferenc leküzdje kétségeit". Hasonló szellemben ír két nappal később Ungvári Tamás is az ismert kulturális hetilapban, a Művelt Nép-ben: „A Tűnj el fájás agitátor költője a Nap jegyesében kozmikus összefüggéseket látó, de a politikáról, a mindennapi életről közvetlenül alig énekelő költőnek adta át a szó..."

9 (Kell-e mondanunk, hogy 1954-ben ez súlyos elmarasztalást jelentett?) Egy hét se telik bele, s az Irodalmi Újságban közel teljes oldalnyi eszmefuttatásban igyekszik a kor egyik vezető kritikusa, Pándi Pál a verskötet marxista igényű mérlegre tételére. Értő és elismerésekben sem fukarkodó írás, amely elemző módon tárja fel a kötet formai értékeit és új vonásait. Am valamiféle csőlátás igézetében ő is úgy tesz, mintha nem értené, hogy - a Rajk per, a törvénytelenségek, az erőszakos szövetkezetesítés, a falusi padlássöprések után - a „szabad ország életének bátor hangú dalosa új kötetében" miért „távolodik ettől az élettől?" Majd hozzáteszi: belső viták dúlnak a költőben, „közte és a valóság között. Elsősorban ez a diszharmónia távolítja el őt életünk eleven kérdéseitől, a gondokban-örömökben felnövő ország lelkének izzásától."

111 Nem állítjuk, hogy Déry mind a három kritikát olvasta, de egészen bizonyos, hogy hallott róluk és ismerte elmarasztalásaikat. Mint ahogy minden bizonyára hónapokkal korábban ismerte a kötet anyagának java részét is, ha mást nem - azt, ami a Csillag 1954-es évfolyamában megjelent: köztük azokat a kritikus élű „pesszimista" verseket is, amelyeket a költő támadói kifogásoltak. Szinte egészen bizonyos, hogy neki is megakadt a szeme az alábbi, az új falu hatalmasait elítélő sorokon: ,JVincs itt álarc, nem tűri az élet, - tűnődöm és ballagok Azt csak a víg őrültek s hazugok hordják, ők a maszkosok... " (Farsangi ének) „Zajoga vadásznépség, néma a hivatal, emberi kérdésekből áll ott a ravatal... " (Téli kép) E versek ismeretét már csak azért is feltételezhetjük, mert a folyóiratnak éppen az a kérdéses száma közölte őket, mint amelyben Dérynék - az ugyancsak sok vitát kiváltó Talpsimogató című jelenete található.

11 Ugyanezen az alapon tételezzük fel azt is, hogy Déry még a Csillagban olvashatta A nap jegyese című kötet egyik központi darabját, a Gyöngyszoknya című költeményt, amely viszont abban a számban szerepelt, amely a jó barát, Illyés Gyula Dózsa című színművének második részletét tette közzé. Azt a Gyöngyszoknyát, amely a jégverés vad természeti képeinek megtévesztő csillogásában jeleníti meg a pusztítás mitikus erőit. Egyben ugyancsak megteremtve a szocialista eszmék fényes ígéreteinek azt a pusztítást asszociáló képét, amely hazai földön való megvalósításuk keleti, despotikus gyakorlatát idézte.

13 Arra talán felesleges is emlékeztetnünk: Déry messzemenően egyetértett ezzel a „látlelettel". Hiszen, ha más nem, a Felelet című regényének fogadtatása is rádöb-