Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

ADAMIK TAMÁS: Catullus és Nagy László a szerelemről

Catullus pogány költő volt, Nagy László keresztény. Ahogyan ott találjuk Catullus versében a pogányok közkedvelt istenét, Ámort, ugyanúgy ott látjuk Nagy László versében a keresztények istenét, Krisztust. A román stílusú katedrálisokon gyakran ábrázolták Krisztust úgy, mint az idő urát, aki feltámadásával legyőzte az időt, a halált. Catullus és Nagy László versében is betölthet ilyen funkciót Amor és Krisztus, s ilyen minőségükben a művészet egyetemesebb szerepére és céljára is utalhatnak: küzdelem a halál ellen az örökkévalóságért. Az igazi szimbólumok jelentése azonban sohasem egyértelmű, ezért Nagy László versében a szögekkel átvert Krisztus képe a modern ember szorongásának, gyötrődésének kínjait is érzékelteti. 4. Az eposzról szokás azt mondani, hogy az élet totalitását tükrözi. Azt hiszem ugyanez elmondható Catullus 45. carmenérői, és Nagy László „Szeretők" című verséről is. Bár ugyanarról a témáról szólnak, mégis egy egészen eltérő világszemléletet és életérzést rögzítenek: Catullus a római emberét, Nagy László a modern emberét. Horatius az Ars poeticában megállapítja, hogy „nehéz dolog azonos témáról sajátosan szólni": Difficile est proprie communia dicere (128). Catullus is, Nagy László is tudott emberi dolgokról sajátosan szólni, mégpedig mívesen, mértékkel és fegyelemmel, mint a legnagyobb európai költők. Jegyzetek 1 Adamik T.: A catullusi kisköltészét esztétikájához. In: Opuscula classica mediaevaliaque in honorem J. Horváth. Budapest, 1978. 23-48. 2 Nagy L. műveit a következő kiadás alapján idézem: Nagy László: Versek és műfordítások. 1-4. kötet, Budapest, 1975. 3 Vasy Géza: Nagy László-tanulmányok. Veszprém, 1993. 49. 4 H. J. Rose: Some Passages of Latin Poets. Harward Studies Classical Philology 47 (1936) 1-2. 5 D. O. Ross: Style and content in Catullus 45. Classical Philology 60 (1965) 256-259. 6 J. Chevalier, A. Cheerbrant: Dictionaire des symboles. Paris 1992., 938: Temps.