Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - TASI JÓZSEF: Nagy László színezüst inkarnációja (Utószó)

dél-amerikai indián költő, Agrella verssorát közvetítette - olvassuk A képzelgő lámpagyújtogató című spanyolból fordított Remenyik Zsigmond-kötet Scholz László által írt előszavában (Bp. 1979. 23.1.). Mielőtt elvesznénk a kapcsolattörténet mikrófilológiai kutatásában, megjegyzem, hogy a „Műveld a csodát... " Nagy László-i szentenciáját Nagy Gáspár javaslatára írtam az emlékülés vallomásblokkja elé; számos költő- és pályatárs további értelmezéssel gazdagította e jelszó lehetséges mai jelentéseit. (NB. A „Műveld a csodát, ne magyarázd" parancsa, magára a költőre vonatkoztatva, először Örkény István szép Nagy László-nekrológjában olvasható.) „Mannával kéne élnem" Nagy László naplója, élete utolsó éveinek krónikája még számos megfejtendő titkot tartalmaz. Nemrégiben tette közzé Kiss Anna Bagolyasszonyka én című és kezdetű versébe foglalva Nagy László 1970 és 1975 között hozzá írt leveleit, írásosrajzos üzeneteit. E vers szerint: „Borítékból szirmok, falevelek hullnak ki, vagy húsz álnevem a naplójából, mi nagy kunszt, több, mint ahánnyal Mata Hari szédítette a világot." A Krónika-töredékről megjelent írások egyfajta haldoklás-naplóként (is) interpretálják a sokrétegű művet. Egyszer talán eljön az az orvos - e kötet szerkesztője nem talált ilyenre -, aki sajátos kései zárójelentésként értékeli a költő öndiagnózisait. Nagy László tisztában volt önpusztító életformájával. 1975. március 20-án jegyezte fel: „Vigyáznom kell magamra, hogy a szörnyű fájdalmak elkerüljenek; rendesen étkezni, kevesebb kávét inni, persze amíg lehetséges - munkában ugyanis nem kímélhetem magamat." (Egy ilyen önpusztító munkával létrejött vers születéséről tudósít a Napló és saját emlékei alapján Zelnik József.) Azokban a napokban-hetekben, amikor nemcsak a Naplóban, de például a Simon Istvánt gyászoló Három nap, három e/ben is hírt ad arról, hogy „kihányom amit bevettem s megettem", kétségbeesetten keresi a megoldást. Háztartást nem vezettek, többnyire az ÉS szerkesztőségéhez közeli Nimród étteremben ebédelt. Néhány bejegyzés 1975 nyaráról: „Roston sült húst kértem, nem nagyon ízlett. Mannával kéne élni, olyan az idő. " (Június 16.) - „Jó étvágyam volt, két hét óta talán először. Azért mannával inkább élnék." (Június 23.) - Az ÉS szerkesztőségébe Nektár-sört hoznak: „... ez igazán manna, nincs benne szesz, csupa táperő." (Június 30.) „Ebéd: marhasült, nehezen ettem, mannával kéne élnem." (Július 7.) - „Mannával kéne élni, a Nimródban alig tudok enni." (Július 14.) ...Ilyen rossz volt a koszt a Nimródban? Nem! Inkább ilyen rossz volt a költő gyomra. S hogy a gyógytápsör mellett mi lett volna az életét meghosszabbító „manna": késő találgatnunk.