Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - ZELNIK JÓZSEF: Az ördögűző Nagy László

Mi az ördög tehát a magyarok ördöge, más ez mint a Gogolé? Több mint valószínű nem, vélhetjük az ördög internacionális. Mereskovszkij fedezte fel, hogy az ördög legmélyebb lényege a középszer sub specie aeternitatis, a halhatatlan emberi középszerűség, Hlesztakov maga. Az a negatív képesség ami mindent, mi háromdimenziós, kétdimenziósra szűkít, operettesít. Nagy László így pontosít: „szabad keze bóvlit virágzik". Illyés Gyula működése mély rétegeit is felfedi: „mert szépnek csak azt véled, I mi egyszer már övé lett", és „eszmélnél, de eszme / csak övé jut eszedbe", néznél, de csak azt látod, I mit ő eléd varázsolt". S ezzel bezárult a kör, ilyenkor fölnövekszik a rémület, már mindenki menekül kifelé a haza teréből, vagy befelé a föladott személyiség ördögi bugyraiba. Rémálom temploma, s én alul izzok, szavamat nem halkítom, de sikoltom halhatatlanul: Úristen, én nem vagyok itthon? Lehet-e temploma az ördögnek, magyarul a rémnek s hogy megismerjük ki ő, nevezzük nevén héberül: Satanas, görögül: Diabolos. Lehet-e temploma a Sátánnak. Lehet-e akkor, mikor számunkra a templom az, amit föl kellene építeni. Kinek építjük a templomot, az Istennek, vagy a Sátánnak. Hamis próféták hirdetik, csak építsétek a templomot, az mindig Istennek készül. Nem igaz, a templom mint szimbólum üres forma, csak annyit jelent, hogy kapu a transzcendens felé. Nyílhat Istenhez és a Sátánhoz. Az ördög, a nagy utánzó, mindig számíthat Hlesztakovénünkre. Ha könnyen szabadságra vágysz, ő a legszabadelvűbb, ha szépségre vágysz, ő a fényhozó (Lucifer) és egyben fényűző, ha igazságra vágysz, az általa gyorsan felajánlott egyetlen igazság a szent. Ez tényleg rémálom, ez feloldhatatlan, vagy a költő mégis feloldja mikor fölteszi a kérdést: „Úristen, én nem vagyok itthon?" Ki vagyok taszítva a házból, hazából? Ki akarnak űzni, kiűzzük magunkat az OIKOS teréből. A régi görögségnél a nyelv még teljesen épen őrizte az OIKOS, OIKOMENÉ szóban a ház, haza, háztartás és emberiség egységét. Ebben a szóban lett testté az a kinyilatkoztatás, hogy az otthonlét és az emberi lét egymás szinonimája. Bárki, aki a ház, haza, emberiség hármas egységét föladja vagy támadja, az az emberi jelenséget, ami tudvalevő Isten arcára teremtetett, támadja; annak személye egyértelmű, tette leleplezi önmagát. A költő az ördögűzés legegyszerűbb és leghatékonyabb mondatát találta meg. Ariikor gúny bitangol, mikor virágzik a bóvli, mikor kitaszítanak házból és hazából mindenkinek fel kell tenni az ördögűző kérdést „Úristen én nem vagyok itthon?" Mikor Nagy László idáig jutott feltette a kérdést és befejezte a verset, a napló szerint felkiáltott: „Kész a vers!" és így folytatja: „örömömben énekelni kezdtem". Az igazságra való rátalálás magával hozza a csodát, a szintén ördögűző felszabadult tiszta nevetést és örömöt. A költő megharcolta harcát s talán ezért is oly kedves lett az Úrnak, hogy nemsokára magához szólította. Ránk hagyta viszont ördögűző aranyvesszőcskéjét, és a