Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - LÁSZLÓFFY ALADÁR: Egy koszorúszalagra

EGY KOSZORUSZALAGRA Mintha csak a költőnek adta volna ki a napiparancsot Széchenyi: „nem látszani lenni!" - s mintha csak a legnehezebb korban, amikor lenni is, látszani is végletes és végzetes volt - akkor fogadták volna meg az olyan tehetségek, mint Nagy László. Valaha... Mindig úgy érezzük, lévén egzisztenciális élmény, hogy csak az éppen rajtunk lévő nyomás miatt, akár hallgathatnának is a múzsák. Pedig mindig, végig, folyamatosan válságban voltunk és folyamatosan kéznél volt a segítség. Többek közt a költők szívében. Mióta világ a világ, voltak alkotók, akik mint az óra számlapján a hármas vagy tizenkettes, koruk arcára rajzolódtak ki örök helyre, örök érvénnyel, és aztán vannak a hármasok, hetesek, tizenkettesek között, akik minél többször jár körül arcuk előtt a mánus, annál világosabban tündökölnek. Mert a helyi időt is épp oly jól mutatják, mint azt, hogy örökkön örökké hány óra van a költészetben. Pedig soha senki nem mondja, hogy ma vagy tegnap, vagy holnap csakis úgy lehet verset írni, ahogy Horatius vagy Lamartine vagy Nagy László; miként azt se szabja meg senki, hogy hogyan lehet verseket olvasni, fogadni, befogadni koronként, házanként és éjfélbe, éjfél utánba égő asztali lámpánként. Mint az égő lámpa, mely setétbői teszi nyilvánvalóvá a költészetet - kicsi nép maradtunk, de nincs a létnek olyan Trianonja, Mohácsa, mely megakadályozta volna a himnuszt minden időben, hogy a legnehezebb korokban, kardcsörgés és be- meg kivonulások közepette is ki ne rendelje nekünk az Úr a Látóinkat. Akár a miénk volt Esztergom, Segesvár, akár éppen ostromoltuk s eközben kapták cédrusaink azt a sebet, melyet a költészet angyali gyantájával von be időnk. Kagyló a gyöngyöt, cédrus a gyantát, metafora a véres valóságot és viszont - valóság a tartást: Nagy Lászlónak köszönhetően termi, teremti ez a szigetnyi finnugor Európa újra meg újra önmagát. Kolozsvár, 1995. április