Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONCSEV TOSO: Nagy László és a bolgár kultúra, több tételben

„Es barna vérem meglelik a barna földben, jó anyám. " Faludy György átköltésében egy romantikus bajvívó jelenik meg. Képes Géza egy verselő forradalmi demokratát rajzol elénk, Nagy László érzékelteti a költőt, aki eszméiért a halált is vállalja. II. tétel Nagy László és a népköltészet kapcsolatáról általában, s különösen a balkáni, és jelesül a bolgár népköltészet, valamint a bolgár valóság élményt adó, megihlető hatásáról számos elemző tanulmány, sőt, értekezés született. Népi származása és a népköltészet költői életmüvében megmutatkozó összefüggéseiről legpontosabban, legszabatosabban és leghitelesebben maga a költő fogalmaz. „Nekem a népköltészet többet jelent mindenfajta népi költészetnél. De félreértés ne essék, nem ítélkezem értékekről, nem vitatom a népiek irodalomtörténeti jelentőségét, a népiséget, mint magatartást érinteni sem akarom. Mióta verset írok, célom a kifejezés plaszticitása, erőteljessége, merészsége. Mindez kapcsolatos a formával, metaforával, ritmussal. Átkozott és babonás, konzervált őskori szokások közé születtem a Bakonyalján. Ott nevelődtem, mesék és balladák közt, a bájoló parancsoló ritmusában, a házra támadó regös énekek Niagarájában. Verseim néhány vonása innen való. S volt módom tüzetesen megismerni a balkáni folklórt, némileg az oroszt, spanyolt, angolt, úgyis, mint műfordító, s nem utolsó sorban a cigányt, a magyarországit és a balkánit. Szolgáltak nekem ezek is, de alig jutott eszembe, hogy írjak utánzásokat, vagy változatokat, ahogy tették ezt a romantika korában vagy költészetünk hanyatlása idején, a századfordulón és később is." Nagy László szuverén módon bánt a szöveggel, magyar népdallá varázsolta a bolgár népköltés gyöngyszemeit, miként erre Juhász Péter utalt először. „A népköltészetben nincs hiteles alap- vagy ősszöveg mint az irodalomban. Ahányszor elénekelnek egy dalt, annyi variáns jön létre. Nagy László fordításai sem térnek cl jobban a lefordított művektől, mint azok egyéb változatai, pontosabban olyanok, mint a bolgár népdalok magyar variánsai, mintha a magyar nép tanulta volna el és formálta volna át ízlése szerint ezeket a dalokat." Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy Nagy László öntörvényű költői világának szinte szerves részévé avatta a bolgár népköltészetet és az olvasók is azt érzékelik, hogy nincs éles különbség a két költői nyelv között. Erre nemcsak az a magyarázat, hogy Nagy László az élő népköltészetbe beleszületett, és kora gyermekségétől öntudatlanul használta azt, amihez felnőtt fejjel tudatosan is fordult, hanem a műfordítást költő- és kortársaitól eltérően nem pótlékként, a megélhetés kényszerűségeként gyakorolta, hanem saját költői munkásságával párhuzamosan művelte és költői kihívásként, termékenyítő terepként élte meg. Az életmű és a műfordítások önmagában vett kvalitásai azonban aligha lettek volna, elegendőek ahhoz, hogy a bolgár népköltészet Nagy László révén az irodalmi köztudat részévé váljék, ha más társadalmi tényezők ebbe nem játszanak közre. A