Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

JUHÁSZ PÉTER: Nagy László és a bolgár népdal

helyett: elold a jászoltól; Àj te lányom, Angelina helyett: Aj te lányom, édes Angelina; Vedd ki lányruhádat helyett: Vedd ki onnan szűzi lányruhádat; vaskapuhoz helyett: magas vaskapuhoz; bókolj helyett: szép szelíden bókolj; megszólal helyett: megszólal végtére; Latin(szki) király helyett: jó Latin(szki) király; Ittunk, ettünk eleget helyett: Ittunk, ettünk, eleget mulattunk; add ide helyett: ad ide végre; Latin(szki) király szól helyett: Jó Latin(szki) király szól ekképpen; Krali Markó helyett: vitéz Krali Markó; hét év helyett: immár kilenc éve; (a hétből bizonyára azért lett kilenc, mert a két szótagos immár töltelékszóhoz kellett még egy szótag, hogy meglegyen a jellegzetes tíz szótag); Lova így szól Markónak helyett: Lova így szól Markónak titokban; Szerecsent kieresztik helyett: Szerecsent a tömlőéből kieresztik; sima udvara helyett: szép sima udvara; tölt a király három nap és éjjel helyett: Isznak, esznek három teljes hétig; megszólal helyett: megszólal végtére; Latin király szól helyett: Jó Latin király szól ekképpen; üljön meg a gyermek helyett: jártasson, táncoltasson engem stb. stb. (A hét király és a szerecsen) Kétségtelen, hogy ha egy hősének egyszerű, keresetlen nyelvébe bekerül 80-100, csak a versmérték kedvéért használt henye verstöltelék, töltelékszó, többnyire jelző, amely talán leginkább magán hordja az egyéniség elkülönítő stílusjegyeit, a hősének nyelve hordja az egyéniség elkülönítő stílusjegyeit, a hősének nyelve gazdagabb, árnyaltabb és főleg egyénibb lesz. Az alkotó egyéniségnek ez a megnyilvánulása azonban idegen az ősi, archaikus bolgár népköltészettől. Az új stílusú magyar népdalokra viszont jellemző. S így Nagy László még ott is a magyar népdalok stílusához közelítette a bolgár népdalokat, ahol nem akarta. E hűtlenségre hűsége, a bolgár versmértékhez való ragaszkodása vitte. Jól tudta, hogy ha a bolgár 4 + 6 képletű tízesekből elhagy két szótagot, akkor a lényegesen kevésbé elterjedt felező nyolcas (4 + 4), az ősi magyar versmértékhez közelíti a sajátos bolgár versformát. A töltelékszavak túlzott használatát viszont csak úgy kerülhette el, ha két sort öszszevont, vagy három sorból csinált kettőt. Nagy László azonban nemcsak összevont sorokat, hanem, amint már említettük, egész sorokat, néha öt-hat sort is elhagyott. Arra a kérdésre, hogy vajon összeegyeztethető-e egész sorok elhagyása a nép alkotó módszerével, bármilyen hihetetlen is, de igennel válaszolhatunk. A nép is módosítja az átvett szövegel, még Petőfi és Arany költeményeivel is szuverén módon bánt. A népköltészetben nincs hiteles alap- vagy ősszöveg, mint az irodalomban. Szinte ahányszor elénekelnek egy dalt, annyi variáns jön létre. Nagy László fordításai sem térnek el jobban a lefordított művektől, mint azok egy-egy változatai, pontosabban olyanok, mint a bolgár népdalok magyar variánsai, mintha a magyar nép tanulta volna el, és formálta volna át ízlése szerint ezeket a dalokat. A különbség csupán az, hogy míg a folklórművészetben nem annyira esztétikai meggondolások, hanem elsősorban a hagyományozás társadalmi körülményei hozzák létre a különböző variánsokat, addig Nagy Lászlónál viszont szerepet kapott az esztétikai meggondolás is.