Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
ARATÓ LÁSZLÓ: A befogadás kérdőjelei és lehetőségei (Nagy László tanítása a középiskolában)
konkrét művészettörténeti, irodalmi utalások (?) múzsa mint megszólított a művészet koronként változó és állandó funkciói szépség, s nem csupán egy szép asszony vagy az örök női szépség, akkor a nehezebben értelmezhető képek is értelmet nyernek. Például a művészet a háborúban lehet gyógyító doktor („Harctéri sebek doktora"). Lehet „Hazátlanoknak otthona", hisz országuk szabadságától megfosztott népek, vagy hazájuktól ciszakadt egyének és népcsoportok kultúrájukban, művészetükben, irodalmukban őrizhetik hazájukat, hovatartozásukat. A művészet lehet búfeledtető kábítószer („Mézes bor, édes babona"), lehel agitatív-politikai funkciója („Lázadásokban lobogó"), vagy táplálhatja az elnyomottakban a reményt („Csillag, dutyiba pillantó"). A „Díjra korbácsolt versenyló" jellemzés talán - Nagy László gondolatvilágától egyáltalán nem idegenül - arra utalhat, hogy a művészet a kapitalizmusban áruvá válik. A „Sok fejű kölyket elvető" minősítés pedig minden bizonnyal a művészetnek az ötvenes-hatvanas években alapvetőnek tűnő funkcióját, az atomháború, az atomkatasztrófa elleni tiltakozást idézi meg. Az első szakasz - erotikusán is értelmezető - képe pedig ebben a kontextusban más jelentést kap: a vadászat előtt, az állatok elejtésének elősegítésére készített barlangrajzokra s így a művészet mágikus, azaz varázsló funkciójára utalhat. Ebben az értelmezési keretben egy-egy kép konkrét műalkotásokra vagy művészekre vonatkozó utalásként is felfogható. A „Festmények rejtett mosolya" talán sokakban idézte fel Leonardo Mona Lisáját, a „Szilveszter-éji harsona" pedig a forradalom szilveszterkor született harsonásat, Petőfi Sándort idézheti fel, aki Az apostol című önéletrajzi ihletésű verses regénye címszereplőjének éppen a Szilveszter nevet adta. Meglehet még az előzőeknél is nehezebben bizonyítható és erőltetettnek tűnhet az a képzettársítás, amely a „Piaci csarnok álmosa "-ban, „Nyomorúságnak táncosá"-ban József Attila alakját véli felfedezni. Ez a - József Attila életrajzain és versein alapuló - merésznek tűnő asszociáció a vers időrendi előrehaladásának logikájába, és a művészet új és új alakokba öltöző megjelenítésének feltételezésébe nagyon is beleillik. Persze ennek ellenére nem kell elfogadnod. A megszólítottra vonatkozó három feltételezés ellentmondásának feloldása viszonylag könnyen megoldható. A nő, az isten és a művészet mint három lehetséges megszólított a Múzsa, a művészet istennőjének alakjában ötvöződhet. Ha az eddigiekben van némi igazság, akkor e vers első hét szakasza a művészet koronként változó, utolsó öt szakasza pedig viszonylag állandó funkcióról szól.