Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

ARATÓ LÁSZLÓ: A befogadás kérdőjelei és lehetőségei (Nagy László tanítása a középiskolában)

A BEFOGADÁS KÉRDŐJELEI ÉS LEHETŐSÉGEI (Nagy László tanítása a középiskolában) „Iskolás mérlegeken hogyan is lehetne lemérni a nagy cethalat, akitől megőszült a tenger"? Márpedig nekem ez a mindennapi s az itteni feladatom. így azután lehet, hogy néhol „tőrdobáló" kényszerülök majd lenni, és „a tűrhetetlen nagyság ellen fenckedők", a „Labancnak is rosszak" közé lépek. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy Nagy László tanításáról nem szólhatok általános érvénnyel. József Attila, Ady, Arany vagy Berzsenyi tanításának története vagy legalábbis e történet külső váza - tantervek, tankönyvek és tanulmányok sorából rekonstruálható. Egy hetven éve született s tizenhét éve halott költő esetében viszont efféle dokumentációra nem támaszkodhatunk. Személyes benyomásokra kell tehát hagyatkoznia annak, aki a Nagy László-költészet középiskolai tanításáról igyekszik szólni. A tapasztalatok rögzítése mellett pedig, a téma természetéből adódóan, nagyobb teret követel és kap a lehetőségek és a tervek fölvázolása. A tanítási tapasztalatokat általánosító tanár hatáskörét már csak az említettek miatt is gyakran át fogom lépni. A tanár - aki egyúttal tankönyvíró is - nemigen térhet ki a választás, az értékelés kényes és veszélyes művelete elől, s óhatatlanul rákényszerül egy-egy mű önállóbb értelmezésére, elemzésére. A hitelességre, hatásra, eredményes közvetítésre törekvő középiskolai oktatónak gyakran kell élesen, tételesen fogalmaznia, nem szorítkozhat jelzésekre, utalásokra: az ízlésváltozásokai, a befogadás akadályait nem hagyhatja figyelmen kívül. Még Nagy László esetében sem. A hetvenes évek első felében számomra - akkori budapesti középiskolás számára - József Attila mellett Nagy László volt a költő, az a költő, akit iskolán kívül is faltunk. Ladányit és Weörest is szerettük, és volt, aki Váci Mihályt. Juhász Ferenc ekkorra - éppen a hivatalos elismeréssel párhuzamosan - veszteni kezdett népszerűségéből, csak néhányunk megmosolyogni való magánperverziójává vált. Pilinszkyt közülünk akkor csak kevesen olvasták. Kormosról, Latorról, Nemes Nagyról, Vas Istvánról inkább csak hallottunk; Illyésről tanultunk. Őket is, Tandorit is, Petrit is csak egyetemistaként ismertük meg valamelyest. Ezzel szemben a mai diákok közül az a kevés, aki az iskolán kívül is olvas még verset, az a negyvenöt utáni magyar költészetből leginkább Pilinszkyt találja meg, s Nagy Lászlónál bizony sokan mások is népszerűbbek. Természetesen a népszerűség nem bizonyítéka a nagyságnak, a költők nem slágerlistán méretnek. Annyi azonban számomra bizonyosnak tűnik, hogy Hekerlc László és Nyilasy Balázs fenntartásai vagy Kálmán C. György hírhedt „pamfletjének" kategorikus ítéletei - függetlenül