Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

SZÉLES KLÁRA: Van ünnep, van mit rontani (A Nagy László recepcióhoz, 1995-ben)

VAN ÜNNEP. VAN MIT RONTANI. (A Nagy László recepcióhoz, 1995-ben) Nagy László „különleges költői pályakezdésééről beszél monográfusa, Görömbei András.

1 Úgy vélem, hogy az életmű befogadásának útja hasonlóan egyedi karakterű. Ritka irodalomtörténeti jelenség az, hogy verseinek legelső közlésétől kezdve olyan - máig érvényes - elismerő megállapításokkal találkozhatunk, mint Lukácsy Sándoré, Déry Tiboré, Németh Lászlóé,- Sőtér Istváné, Rónay Györgyé.

2 Különös érdeme, súlya van a bátorító, igazoló kortárs kritikusoknak; azoknak, akik pálya- és sors-társakként is kezdettől figyelemmel kísérik: Czine Mihálynak, Kiss Ferencnek. Egyenes, akadálytalan út vezetett az iszkázi fiú országos, Kossuth-díjas költővé válásához? A visszapillantás optikája természetesen egyszerűsít, torzít, netalán szépít. De az tény, hogy Nagy Lászlót már életében klasszikusként tisztelte az irodalmi közvélemény, tekintélyes tanulmányok születtek műveiről, korai halála után néhány évvel kismonográfiát jelentetett meg róla Tüskés Tibor,"

1 s 1992 óta - a már említett - tudományos doktori disszertáció tárgya. Jelenleg nem az életmű méltatásából indulok ki. Azoknak az irodalomtörténészeknek, kritikusoknak a megállapításait emelem ki, akik bizonyos fenntartásaiknak adnak hangot; akik a költő, a költészet különböző mérvű elfogadása, megértése mellett és ellenére e líra problematikus pontjaira hívják fel a figyelmet töprengéseik, elemzéseik során. Szándékosan eltekintek a nem kifejezetten irodalmi természetű, indíttatású megnyilatkozásoktól. A Nagy László-poézis művészi-esztétikai lényegét érintő gondolatokat, fejtegetéseket igyekszem követni. Sajnos, adott kereteken belül nem a teljesség igényével teszem ezt: csupán egy bizonyos - jellegzetesnek vélt - vonulatot próbálok megragadni, egy-egy, csomópontnak tetsző poétikai szempont köré csoportosítva. /. Van-e baj Nagy Lászlóval? Baj van: a./a kompozícióval? Bori Imre figyel fel éles szemmel arra, hogy a korai Csodafiú-szarvas című vers a harmadik szakaszban „megbicsaklik". Az őt idéző, állításait mérlegelő Görömbei András is hozzáteszi: „Lazább lett a kompozíció, a régies-archaikus és modern elemek nem kapcsolódnak eléggé szervesen"

4

. Majd, a Gyöngyszoknya esetében szintén Bori - úgy látja, hogy fölsejlik itt a mitologikus költői látás lehetősége, de Nagy László nem tud elszakadni a konvencionális látásmódtól, s így a látomás magyarázkodó jelleget kap, a verskép autonómiája nem érvényesül kellőképpen. Görömbei felülvizsgálva ezt az álláspontot, bizonyos fokig megerősíti a poétikai