Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

KÖDÖBÖCZ GÁBOR: Nagy László világképe hosszú versei alapján, különös tekintettel a Menyegzőre

lásokból illett agyonhallgatni. Talán éppen a legfőbb értékei miatt, hiszen a Menyegző a beavatás elemi élményével ható, a személyiség legmélyebb rétegeit is megérintő, emelkedett tragikus misztérium. Persze csak azoknak, akik elutasítják a vakságot és süketséget, akik elhárítanak mindenféle káprázatot: akik a valóságot akarják tudni és átélni, habár fájdalmas. A Menyegző erkölcsi-eszmei mélyrétegében az a fajta - dalokból és portréversekből is kimutatható - intencionállság rejlik, amely a formanívót tudatosan állította a létezési nívó szolgálatába. A számtalan kínálkozó példából álljon itt most a Fejfáknak fejfa utolsó három sora: „... jussomért, legjobb részemért hajtok / csonkán e mindig hiánnyal síró, / szimmetriásra tervelt világban." Mi ez, ha nem a bennünk szunnyadó létlehetőségek létformává tevésérc irányuló lcbírhatatlan törekvés, amely különben a Menyegző-bcli ifjú pár értékrendjében is domináns. Lévén, hogy a vizsgált hosszú-énekben az eszményi minőség, az átlagost messze meghaladó igény ütközik a hitványság szövevényes erőivel s mérhetetlen sokaságával, a Menyegző az ellentétes világtendenciák ütközését egyetemes létdrámaként érzékelteti. A világképi-poétikai vonatkozásban egyaránt szintéziselvű kompozícióban együtt jelennek meg Nagy László költői világképének legfontosabb értéktartományai, így lehet a Menyegző lírai személyisége a Nagy László-i embereszmény megtestesítője - írja Görömbei András. Az ifjú pár a maga mozdulatlanságában, szoborszerűségében is mindvégig élettel teli értékek hordozója. Az iljú pár mozdulatlansága esztétikai értelemben nagyon is életteljes, hiszen az ostromot is átélik, s hozzá minden részletét elképesztő differenciáltsággal észlelik. Ebből a mindent tudó s mindent látó pozícióból ítélik az ő nevükben zajló lakodalmat „a romlás nászéjszakájá"-nak, „a sátán feketemiséjé"-nek - szól Kiss Ferenc értelmezése. A szoborszerű mozdulatlanságában, szenvedésteli mivoltában is fenséges ifjú pár és a tébolyultan tobzódó tömeg bináris oppozíciójában a szent minősége különül el a profántól. A végleges polarizáltság a szemantikumképző funkció miatt is tökéletesen indokolt, hiszen a lelket fölzabáló érzéki vágyak halálos veszedelmével szemben a törekvésekre alapozott eszményi lét fölényét reveláló erővel képes sugározni. „... itt állunk párban, ... öszszeesküdve örökre a jóra, igazra. / gyönyörűségre, a legszilajabb álmon is túl / a rendre, hogy általunk jönne világra..." - hangzik az öntanúsításként olvasható életprogram. Ezzel szemben az orgiába átcsapó, félelmetes méreteket öltő esztelen tivornya képei adják a kontrasztot: „... emeli borunkat s töri kenyerünket a lakodalom, / jussunkat emészti, nyoszolyánkon bagzik a lakodalom, / a szégyentelen, a görnyedező, a görcsben rugózó, / virággyertyáinkat dönti le könyöke és lúgjaival / gyalázza a földet, gyilkolja a gyökeret a lakodalom..." A menyegzői és lakodalmi képzetkörök oppozíciója, a tengerrel szövetséges ifjú pár, illetve az ezerfejű szörnnyé stilizált ellenséges tömeg szembenállása adekvátan képezi le a vágy és törekvés különbözőségét. A vágy le akarja kötni és el akarja nyelni a világot. A vágy azt mondja az embernek: „Birtokolj mindent! Boldog leszel." A törekvés meg akarja szabadítani és táplálni akarja a világot. A törekvés azt mondja az embernek: „Valósíts meg egyetlen dolgot, Istent! Boldog leszel." A vágy a nagyság után, a törekvés a jóság után sír. A Menyegző iíjú párja azt példázza, hogy amire szükségünk