Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

SZABÓ B. ISTVÁN: Déry és a film

forgatást személyesen engedélyező' Pozsgay Imre friss miniszteri széke szinte beleremegett). Kósa a vetítést azért szervezte, hogy a jelenlevőit, meggyőzetvén, ellennyomást gyakoroljanak Aczélra, akit más oldalról a mérhetetlenül fölháborodott akadémikus és onkológus körök nyomtak. Nem tudjuk, sikerülte Kósa terve (a film még közel tíz évig dobozban maradt), csak azt, hogy e vetítés valamennyi nézője kért, kapott és szedett ezután Béres-cseppeket. Déry sajnos - már csak néhány hónapig. Befejezésül, az utolsó filmes kapcsolatot és filmes képet ismét a Déryhez legközelebb álló filmrendező, Makk Károly emlékképeiből idézzük: „Az utolsó jelenetsor, amelyet őrzök róla, hogy egyszer - 1977 tavaszán - telefonon áthívott és mély szomorúsággal azt mondta: - Karcsikám, itt ülök napok óta, és semmi, de semmi használható nem jut az eszembe, kiürültem, vége. - Megrendített, hogy egy ekkora szellem, ilyen nagy író ily védtelenül és így kiadja magát. A viccelődés nem segített, hát azt mondtam: - Te író vagy, tehát írj, bármit, mindennap. Nem, azt már magam is unom válaszolta. - Egy téma kellene, ebben segíts, egy téma, lehetőleg valami vidám dolog, amit meg lehet írni. - Némi gondolkodás után elmondtam neki egy témát, persze konkrét nevekkel, amelyet most csak röviden vázolok és nevek nélkül, mert én is diszkréten hallottam: 1956 után börtönbe csuktak egy ismert, népszerű színészt, X-et, akinek a felesége is országszerte ismert, nagyszerű színésznő, nevezzük Z-nek. Ez a Z. lelkiismeretesen látogatta, a börtönparancsnoknál protekciós lévén, gondozta, ellátta X-et, de közben nagy, szenvedélyes szerelembe esett Y-nal, aki szintén nagyszerű, ismert színész. De ez az Y. is el volt ítélve 56-ért, csak még nem vitték be, mert telve voltak a börtönök. Idő múltával azonban lett már hely a börtönben, s bevitték Y-t is ugyanoda, ahol X. ült. Z., a színésznő, pedig el kellett, hogy mondja feltétlen diszkréciót kérve - a börtönparancsnoknak, hogy ezután X-nek és Ynak is ő lesz a gondviselője, de ezt egyiküknek sem szabad megtudnia. S ekkor hatalmas konspiráció indult. Mit kér behozni X., és mit kér behozni Y., és mit olvas ki a kérésekből Z., s aztán odabent a két színész a rabokkal börtönszínliázat vagy show-műsort szervez, amelyhez az anyagokat, kellékeket, egymással versengve ugyanabból a forrásból merítik... És így tovább, ez - ma is azt hiszem - Déryhez illő, az általa és általunk is átélt Abszurdisztánnak egy igazán fergeteges, fekete komédiája lehetett volna. De őt nem indította be. Két megjegyzése volt. «1. Nem látom benne a drámát».- Akkor nem értettem, mit akadékoskodik, de most, ebben a pillanatban, ahogy beszélek róla, rájöttem, hogy igaza volt. Dráma csak akkor lenne benne, ha az egyik rab-színész megtudná a titkot és vagy felrúgná a játékot (az is dráma), vagy tudva tovább játszaná (az is dráma) . «2. És mit szólnának hozzá?» - Nekitámadtam. - Édes Tibor - mondtam, te aki ilyen nagy író vagy, mit törődsz vele?! Majd lenyelik, ahogy kénytelenek voltak lenyelni a Szerelmet és sok minden mást is. Meg nem