Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)
HÁROM ASSZONY (Déry Tibor levelezése Pfeiffer Olgával, Oravecz Paulával és Kunsági Máriával) Sajtó alá rendezte: Botka Ferenc
párizsi Déry-Bizottságok munkájában, amelyek az elítéltek kiszabadításáért mozgósítottak. Bondy többször írt Déry műveiről. Böbével - a házaspár 1963 márciusban-áprilisban tett nyugati útja során ismerkedett meg. 4 A tanácskozás ránkmaradt programja szerint a kérdés előadója Hans Bütow, hamburgi professzor volt. 5 Mint jeleztük: előadás helyett az író a G.A. úr X-ben című regényéből olvasott fel, minden valószínűség szerint a 20., és 22. fejezetekből (a hazugságról és a szabadságról szóló nagy monológokat). Szövegük Uber Annehmliclikeiten der Zivilisation címmel jelent meg a bécsi Forum 1964. novemberi és decemberi számaiban. 6 Rozika - Déryék új házvezetőnője. „Férfibarát" természetéről (Terikére változtatva nevét) Déry hosszabban írt 1973. augusztusi „hordalékában". Ld. D.T.: A napok Iwrdáléka. Bp. 1982. 296-304. 185 •u Déiy Tiborné Budapest II. Krecsányi u. 10. Loccum, 1964. jún. 21. érdesem, 0°Cisböbém, továbbra is jól vagyok. A tegnapi délután is kényelmesen telt el, ebédutáni alvás, nem érdektelen viták meglwllgatása, vacsora után GA. első előadása Qwzugság), azt hiszem, sikerült, utána még egy kevés társadalmi élet, fél 12-kor ágyba. Ma, vasárnap lévén, a délelőtt szabad, egy keveset sétáltam, végre kisütött a nap, erdő szélén egy kis tólwz, patak mentén, nagy csendben egyedül, utána az itteni vezetővel átnéztük a második előadásomat, melyet ma este fogok felolvasni, most a levél után bemegyek a faluba, szétnézni, aztán - sajnos már fél 1-kor ebéd. Mint látod, nem fárasztó. De azt nem tudom, téged Iwl keresselekf... Pesten? Félegylwzán? 1 Lucát is Iwl? (Második sürgönyöd tegnap délután megérkezett.) Még nem tudom, Iwgy Iwlnap délután - az ülések befejezése után - megyek-e Frankfurtba vagy itt töltök-e még egy éjszakát, a repülőgép járatoktól függ, de a menetrendet most nem lelwt megtudni, mert mindenki templomban van. Egyébként itt vallásos élet folyik, étkezések után a tiszteletes-igazgató egy két soros imát mond, esténként ájtatosság van, rövid biblia magyarázattal és egy zsoltár eléneklésével, de mindez tapintatosan történik, morális kényszer nélkül. Hát ennyi. Holnap vagy innét vagy Frankfurtból kapsz hírt. Jól vagy? Ez sajnos szótwki kérdés, mert mire felellwtnél, a leveled már nem érne él. Százszor, ezerszer ölellek, édes, kezedet is csókolom. Rozikát üdv. Lucát simogasd meg. Tibor Loccum, VI. 21. 1 Félegyházán? - ld. 182/4. jegyz.