Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

BOTKA FERENC: Déry Tibor és Németh Andor (Egy katalizátor szerep létrejötte és változásai)

Mindezt azonban erősen beárnyékolta, hogy az általános politikai és szellemi légkör lassan egyre inkább besötétedett. A Lukács Györgyöt elparentáló „vitától" és a Rajk-per kommentálásától ugyan még sikerült a lapot távol tartani, de a szovjet irodalom kolportálása, az 1949-es világifjúsági találkozó és a hetvenéves Sztálin ünneplése elöl már nem lehetett kitérni. S a „fordulat éve" után — Horváth Márton Megjegyzések demokratikus irodalmunk kialakulásáról című tanulmányával - hamarosan az irodalomban is bekövetkezik a „nyíltsisakos" szemléletváltás. „Fordulatát" példaszerűen szemlélteti az a kép, amelyet e programcikk Déryről és nagyregényéről igazgat az olvasó elé: „A Horthy-rendszer idején eljutott A befejezetlen mondatig, amely azonban minden értéke mellett politikailag és művészileg egyaránt befejezetlen. Az illegalitás korszakában Déiy bizonyos fokig megismerkedett a mozgalommal, de nem a jó oldalról. Eljutott a Horthy-társadalom elég messzemenő kritikájához és a kommunista alakokkal való rokonszenvhez, de csak addig a fokig, ameddig valamikor Gide és Malraux eljutott. Nem az a fő hiánya az ő kommunista ábrázolásának, hogy szektárius figurákat és mozgalmat rajzol, hanem az, hogy »szovjetmentes« kommunistáinak nem ad támasztékot, biztonságot, értelmet a Szovjetunió létezése..." Világos beszéd. Kár, hogy e passzust senki sem szembesítette a Lukács által Déry nyakába varrt „szektás" koncepcióval, amely irodalomtörténet-írásunkban napjainkig kísért. '

2 Mindez már előrevetítette a szerkesztői „váltás" igényét is, amit azonban senki sem kívánt személyesen megbeszélni az érdekelttel. 1950 nyarán Németh Andorék gondtalanul pihentek Déryék leányfalui üdülőjében, s augusztus elején Németh egyre fokozódó nyugtalansággal várta a postát - a Csillag szeptemberi számának kefelevonataival. Oravecz Paula visszaemlékezései tanúsítják, hogyan járait egyre komorabban - naponta több alkalommal is - az üres levelesládához, s hogyan ütötte le lábáról a hirtelen agyvérzés, amikor megtudta: a lap már más formátumban és más főszerkesztésében jelenik meg szeptembertől... ,! Pedig igyekezett. Megpróbált bírálataiban egyszerűbben fogalmazni az új olvasókhoz - most már így illett írni - a „dolgozókhoz" - igazodóan, sőt még a lassan kötelezővé váló marxista terminológiába és szemléletbe is igyekezett belebújni. De csak „csikorogva" és átlátszó felemássággal sikerült, példa rá Déiy Jókedv és buzgalom című elbeszéléskötetéről írt fogalmazványa. Szinte alapfokon magyarázza el: miből is áll az alkotói folyamat, hogyan alakítja át az író a jelenséget jelentéssé, „milyen eszközökkel", „a szerkesztés minő fogásaival" tartja fenn az „a jelenség és értelem kényes egyensúlyviszonyát". Mit jelent az író kezében a feldolgozott „történet", hogyan alakítható át az általánosabb jelképpé stb., stb. Még a harmincas években született elbeszélések átpolitizálását