Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)
BOTKA FERENC: Déry Tibor és Németh Andor (Egy katalizátor szerep létrejötte és változásai)
ráták egyre zajosabb rivalizálásába. Kezdetben - némi naivitással - még úgy gondolta, hogy jó lenne „mind a két párttal együttműködni", ám Déry közvetlen ráhatására eltávolodik a szociáldemokratáktól; természetesen nemcsak az egykori jó barát indíttatására, hanem azért is, mert a neki beígért folyóirat, a Kortárs szerkesztését a szociáldemokrata pártvezetés végül is Kassák Lajosra bízta. A kommunisták viszont igyekeztek őt megnyerni, s megcsillantják előtte egy új irodalmi folyóirat megindításának és főszerkesztőségének lehetőségét. Még a nyár folyamán Mátraházára hívják, ahol Lukács György, Déry Tibor és Gábor Andor társaságában részletesen kidolgozzák a lap programját. f> Németh Andor egyre inkább otthon érzi magát, elsősorban annak köszönhetően, hogy újra dolgozhat, újra szellemi műhellyé varázsolhatja környezetét. S ebben felesége, Szegő Juci is messzemenően a segítségére van. Több évtized távlatából Oravecz Paula, Déiy Tibor második felesége némi nosztalgiával idézi fel Némethék egymást kiegészítő, alkotó egyetértését: „sikerült nélkülözhetetlenné válniok egymás számára. Bandi diktált. Juci gépelt. Bandi nyomdai korrektúráit átnézette Jucival. Barátaikról egy véleményen voltak. Ha Bandi valamit elfelejtett, Juci eszébe juttatta... fáradhatatlanul sürgölődött-forgolódott körülötte. Nyugalmára, pihenésére őrködött." <>;> Itt, ebben az új hazai környezetben írta meg Németh tanulmányát A befejezetlen mondatról, amely ugyancsak 1947-ben kapta meg végre a nyilvánosságot. E nagylélegzetű esszé, amelynek megállapításai mindmáig benne élnek a Déryirodalomban, külön vizsgálódást érdemelne. ( ' () Az a szeretet és megbecsülés, amely minden sorát áthatja, és az a tárgyismeret, amelyre következtetéseit építi (a szövegnek szinte minden sejtjét feldolgozva), párját ritkítja kritikánkban. Párhuzamai, világirodalmi viszonyítási pontjai nem ötletszerűen vetődtek fel - hosszú meditációk kiérlelt végkövetkeztetései. A szerényen csak „széljegyzeteknek" nevezett tanulmány lépésről lépésre bontja ki előttünk a mű szerkezetét, szereplőinek rendjét és mozgatásuk technikáját - mindezt beleágyazva azokba a párhuzamokba és összehasonlításokra, amelyek Déiy nagy regényét Proust és Thomas Mann alkotó módszerével rokonítják. Németh esszéje mesteri módon elegyíti a tudós elemzést az írásművészet fogásainak „népszerűsítő" bemutatásával. Ez utóbbit már-már olyan fokon, hogy a címbeli „széljegyzetek" meghatározását célszem lett volna a „bevezetés egy írói műhely működésébe" alcímmel is kiegészíteni. Vizsgálódásai emberközelbe hozzák az író szándékait és megvalósításuk folyamatát, fogásait a Jellemábrázolástól" a tudatáram megjelenítésén át a cselekményszálak egymás mellett futtatásáig és összefonásáig, illetve a hangulatteremtés stilisztikai eszközeinek a bemutatásáig. Mindezzel talán példát adva annak az „új olvasóréteg-
