Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

BORI IMRE: Pontok Déry Tibor lírájának térképén

patáid nyomában tej fénylik az égen: éjféli vágyunk liegyek reménye nagy szerelem angyalok vére isszuk és solia, nem fogy el A fellwállatok című verse sem alaptalanul említődik itt, hiszen A nagy telién egyik képe újrafogalmazódik benne - ez: A Iwld felemeli mutatóujját és azt mondja: csitt Iwl világos van, Iwl sötét... Bernáfh Aurél A feli wattotokról beszélve írta: „Amikor azt olvastam, hogy a felhőállatok néha szélhangon lepisszegnek a földre, valójában olyan érzésem volt, mintha az ember elindulna a dolgok igazi értelmét keresni, amely kauzalitás függvényén túl (talán) mégiscsak rejtezhetik." Az már más kérdés, hogy Fodor Hona provokatív kérdéseire válaszolgatva 1974-ben, amikor elhárítani igyekezett a rámenős kérdezőt, aki Déiy egykori „tehén-rögeszméjét" sugallta, Déiy szerényen csak annyit jegyzett meg, hogy a „tehén számára természetszeretete kifejező formája volt". Mindennek a végső tanulsága pedig az, amit a Déiy-líráról e pár kiragadott példával közölni akartam, hogy Déiy képzeteklwz kötött költeményeket írt, mint ahogyan képzetei általában is állandó mozzanatok Déry életművében. Kevésbé tudatosan ezt érzékeltem huszonöt évvel ezelőtt, meggyőző adalékokat hozzá Temesi Ferenc szolgáltatott a Déiy Tibor költői világáról szóló tanulmányában [Új írás, 1991 május). Idéztem már, hogy ezek a költemények Dérynak abból a felismeréséből (is) születtek, hogy „lírikus korszakban" él, illetve amikor még nem döntötte el, miként Bernáth Aurél interpretálja Déiy alapvető dilemmáját, hogy „költő-e igazában, vagy mégis prózaíró", mert a versek keletkezésének idején terjedelmes prózai alkotásai is születnek. S mi több, líramgyarázatai is akkoriban íródtak! Ezeket a magyarázatokat pedig együtt kell verseivel olvasni. Nem csupán az oly nevezetes A Iwmokóra madarai című előadására és a megjelenését követő vitára gondolok most, hanem a kevésbé emlegetett, de nagyon eligazító esszéire is, amelyek között az Utolsó szó cíimí verséről írott műhelytanulmánya 1928ban elsőrendű érdekkel bír. Nyilvánvalóan egyet lehet érteni azzal a megállapítással, hogy Déiy főképpen az 1920-as években az esztétikai gondolkodásban jeleskedett, és hogy elsősorban a vers kérdései izgatták, azokat igyekezett tisztázni, de tisztán akart látni