Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

SZABÓ B. ISTVÁN: Déry és a film

CÖ.&lúr SC.-ùen, Gyurinak, szedjen össze és mutasson meg harminc-negyven percet, de lehetőleg ne összefüggő jeleneteket, nehogy «beleszerkeszthessen». Rossz előérzetem volt. Este csöngött a telefon: - Halló, itt Tibor beszél. Édes Karcsikám, nagyon-nagyon szomorú vagyok. Megnéztem a musztereket, s meg kell mondanom, végtelenül sajnálom, hogy ebbe a dologba én egyáltalán beleegyeztem. De kedves Tibor - próbáltam védekezni -, mondjál konkrét kifogásokat, hátha még korrigálható. - Konkrétan? Hát először is: a Böbének derékig érő, hatalmas vörös haja volt, amelyet ha feltűzött kontyba, hát... ahhoz képest, ami ezen a Törőcsiken van, hát azt én kikérem magamnak. Azután: amikor én kijöttem a börtönből, hatvankét kiló voltam, és alig tudtam járni, ez a Darvas Iván pedig egy kihízott, erős pasas... - Hápogtam, nem tudtam válaszolni. Ez lehetetlen - mondta, és letette a kagylót. Azt hittem, szétrobbanok a dühtől. Hogy lehet valaki ilyen önző, hiú, vén marha, aki mindig csak magára gondol! És ez most ezzel jár-kel a városban, rossz hírbe hozza, elpénecolja, még le is állíttathatja a filmet... Nyolc óra lehetett. Jártam ki-be a konyhába, altatót vettem be, de leülni se bírtam az idegességtől, zakatolt a fejem, nagyon dühös voltam. Fél tizenegy körül megszólalt a telefon. - Tessék! - ordítottam bele. Tibor vagyok. - Parancsolj! - Karcsikám, csak azt akarom mondani neked, hogy én egy szenilis, önző, vén marha vagyok. Ha lehetséges, kérlek, felejtsd el egészen, amit este mondtam, és csináld a filmet, ahogy jónak látod s ahogy kell. Csak ezért hívtalak. Isten áldjon, aludj jól!" A film elkészült - „ahogy kell" -, méltatása itt nem feladatunk. Bárhol vetítették: átütő, őszinte sikert aratott. Már a hazai bemutató előtt meghívták Cannes-ba, a nagy fesztivál versenyébe (amihez nyilván hozzájárult a német vargabetű révén felpiszkált, megkülönböztetett külföldi érdeklődés is). A cannes-i bemutatóra kiutazott - feleségével és népes film-delegációval együtt Déry Tibor is. A sikernek ilyen magas csúcsán addig sem az író, sem a rendező nem járt. De kettőjükön kívül is elmondható: irodalom és film addigi legszerencsésebb, legsikeresebb találkozása valósult meg a magyar művészetben. Ha valamikor, akkor ez alkalommal kellett megfogalmaznia Dérynék a filmről, a film és irodalom viszonyáról az esztétikai nézeteit. S valóban írt a cannes-i élményekről: 1971 május - Hordalék Cannes-ból 16 címmel. Ironikusan beszámol arról, hogy már az első estén „honpolgári lelkiismerete nógatására" elindult filmet nézni (nem említi, mely filmet), de a fesztiválpalotába nem engedték be a pompás ezüstszürke nyakkendőjében (amelyet boldogult Hermann nagybátyjától örökölt harminc évvel azelőtt), egy vacak fekete csokornyakkendőre akarták cseréltetni vele, aminek ő, persze, ellenállt és sértett méltósággal távozott, - ezzel a filmnézésnek és az esetleges filmesztétikai elemzéseknek egyszer s mindenkorra befellegzett. A Szerelem cannes-i sajtókonferenciája, s azon Déiy szereplése legendás hőstettként maradt fenn a résztvevők és követóleg a film-