Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - TORNAI JÓZSEF: Krisztus és József Attila

És József Attila sokat szenvedett. De akármennyit szenvedett, volt egy hallatlanul gyönyörű és a versekből, esszékből igazolható jövőképe az emberiségről. Nekünk nincs ilyen jövőképünk. Akkora cezúra van József Attila és közöttünk, hogy azt, azt hiszem, mi is csak versben tudnánk elmondani. Végül hadd mondjak el egy történetet! Mikor Zelk Zoltán kiszabadult - 62-ben vagy 63-ban - a börtönből, nagyon hamar csatlakozott a belvárosi társasághoz. Ott mesélte egyszer, hogy József Attila rettenetesen szenvedett - megint a „szenvedés" szó! - attól, hogy nagyon rossz kritikákat kap. (Aki ismeri, sorolhatja ezeket a fanyalgó vagy éppenséggel majdnem teljesen visszautasító kritikákat.) Egyik nap mondja Zelk - megjelent egy lapban afféle három flekkes kritika (most nem tudom melyik kötetéről), és ő ahogy elolvasta, azonnal elrohant József Attila lakására ezzel az írással. József Attila, mint tudjuk, délig vagy egy óráig szokott aludni. Zelk körülbelül fél tizenkettőkor fölkeltette, és újságolta neki. „Attila, ezt olvasd el!" És Zelk - tudják, Zelk kitűnő előadó volt - mondja: „Képzeljétek, ott ült az ágyban, elolvasta a cikket (mindezt a korábban említett pohár a könnyekkel juttatta az eszembe), elolvasta, és kezdtek potyogni a könnyei az újságpapírra, aztán újra elolvasta, és újra elolvasta, szóval, amikor tizedszer olvasta el - mesélte Zelk - csöndesen kisomfordáltam, és becsuktam magam mögött az ajtót."