Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - BALLA ZSÓFIA: „És minden ige fölöttem lebeg"

„ÉS MINDEN IGE FÖLÖTTEM LEBEG" v_y odródó törmelék az emlékezetben - Jó­zsef Attila-sorok, képek, versek. Szállóigévé, költői-költészeti közhellyé koptatott fordulatok bukkannak föl (most is: „Bukj föl az árból hirtelen, / ne rántson el a semmi sodra" - s itt már benne is lennénk, mi az a semmi, amely ilyen erővel ránt magához), ezek a képek-sorok tapétázzák-bélelik a kései időt, a sorsfordítónak, tör­ténelminek tűnő mindennapi eseményeket. Új versek olvasásakor József Attila­szövegek derengenek át a sorokon. Az ő duktusa, beszédmódja, kérdései, viselke­désmintái ütnek át az igyekezeten és a válaszokon. Működik. „Hörpintek valódi világot I habzó éggel a tetején ". Milyen költő milyen tején nőttünk föl? Az ikermell Arany János és József Attila. Amiéppen van a zene mindensége és azon belül, fölül, kívül Johann Sebastian Bach univerzuma, azonképpen áll e két költővel is a dolog. József Attila „Vidám és jó volt s tán konok / ha bántották vélt igazában" állítja magáról egy ilyen különálló entitás középpontjában az esendő zseni. Vidám és szép akar lenni, vadóc, érzelmes, szenvedélyes, töprengő, zabolát­lan és elviselhetetlen lénye ellenére. Sohasem volt szép, nézzünk csak a képekre és az emlékiratokba. De sikerült gyönyörűnek lennie. Ilyen alkalomkor, mint ez a mai, a legszívesebben ontanám-önteném a József Attila-idézeteket, milyen fantasztikus ez is, és ez is, a kép-találatokat, a sisteregve olvadó, képlátásunkat irreverzibilisen átitató-átalakító anyagot. Nos, csak egyet, erről a századvégről valót: „Sűrű olajnak fájhat így, midőn / hengerben lassan, lassan összenyomják." Minden költők és uni­verzumok közül: nékem József Attila. A legközelibb. Időben és hangnemben. Kép és minta; hallható és tapintható sors; költészet-inkarnáció. „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég" mondom egy másik költőül. Húsvét van, majdnem mindig Húsvét van, - és nem tudom József Attiláról levenni a szemem. Tanulmánykötetet lehetne írni a költészetebeli szem-, látás-, pillantás-, tekintet­metaforákról; a tavakról, hálókról, sötétségről és fényszórókról. Az űrt (a másik alapmotívum) pásztázó tekintetről és a legiszonyúbb átkozódásról: „Bogár lépjen nyitott szemedre". Ne siessünk az ítélettel, miszerint ilyen sűrűségben, fontosság­gal, csak elmebetegek és dilettánsok írnak a szemről. Van harmadik katagória.

Next

/
Thumbnails
Contents