Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

AGÁRDI PÉTER: József Attila és liberális barátai

„szélsőséges jobboldaliság" küzdelmével; Liberalizmus és baloldaliság egymást 1789 óta mindig is kisebb-nagyobb mértékben lefedő, de egymáshoz képest is mozgásban lévő körei a világtörténelem és a magyar sors 1938-1944-es zsugorodó erőterében szinte egymásba értek. A Szép Szó egész tevékenysége s küzdelme, a József Attila közreműködésével szerkesztett és az ő egy-egy nagyversével intonált két magyarság-gyűjtemény is jó példa rá. Ezért is használta a liberális Ignotus Pál Fogságban c. 1958-as memoárjában magától értetődően a „baloldali magyar", 1968-as németnyelvű tanulmányában pedig a „die intellektuelle Linke" irányzati önelnevezését. A háború küszöbén Gáspár Zoltán fogalmazza meg talán legszenvedélyesebben, szinte az egész nemzedék nevében: mennyire szerves folytatása ez a baloldali liberalizmus a korábbi nemzeti progressziónak. Abban a József Attila emlékének szentelt előadásában olvasható ez, amelyet Gáspár betegsége miatt Fejtő Ferenc olvasott fel Kecskeméten: „Történelmi tudatunk van, magyarságunkat mélyebb rétegekből fakadoztatjuk fel, mint azok az oktalanok, akik istenigazában alaptalanul a magyar élettől való idegenséget szokták minden becsületes haladó törekvéssel szemben emlegetni. A mi magyarságunk nem a német birodalmi gyűlés felgyújtásával kezdődik, eszméinket nem Nürnbergből és Münchenből importáltuk, félgyártmányként, amire idehaza éppen csak vitézkötést kell rávarrni. Egyenesági utódai vagyunk a kódexet másoló barátoknak, a nemzeti öntudatot élesztő prédikátoroknak, a fűvészkönyveket és verseket író literátusoknak és a nemzet csinosodását szorgalmazó s a magyar nyelvet pallérozó literátoroknak, az emberi jogok kátéit másoló köznemeseknek és a nyugati szabadelvűség felé forduló táblabíráknak".

31 Az annyiszor kozmopolitának, nemzetietlennek, hazaárulónak bélyegzett magyar liberális értelmiség patrióta szellemű történelmi identitástudata és önérzete fogalmazódik itt meg - József Attila ihletében s „ürügyén". Ugyanezt erősíti meg a nemzedék utolsó élő egyénisége, Fejtő Ferenc a „M a magyar most?" c. kötet 1990es modern kiadásához írott utószavában: az Eötvös - Ady - Nyugat-nemzedék, a tág nemzeti művelődéstörténeti progresszió, a „liberális és demokrata gondolkodás" kontinuitásába illeszti munkásságukat.

3 Nemcsak a szubjektív ihlet, szándék és kötődés szava ez, hanem az eszme- és mentalitástörténet objektivitásra törekvő igazságáé is. József Attila „ megtérése " Ignotushoz 1934-ben, a Magyar Hírlap hasábjain, Jean Jaurès halálának 20. évfordulója kapcsán a liberalizmus és a szociáldemokrácia viszonyáról értekezik tépelődő esszéjében az idősebb Ignotus.

33 A szocializmust, a szocialista munkásmozgalmat mintegy a liberalizmus eredeti és igazi küldetése kibontakozásának, a liberalizmus nagyburzsoázia által végrehajtott megtagadása bosszújának (s némileg elfajzásnak) tekinti: „a radikalizmus s a szocializmus mégsem volt egyéb, mint liberalizmus, mert minden haladási törekvés az". A munkásság és az értelmiség összefogása írja - történelmileg ezért szükségszerű és természetes. Ignotus históriai vázlatát lehet ugyan vitatni, de Hitler hatalomátvétele után feltétlenül jogos volt aggodalma, sőt döbbenete a proletárság és a szellemi emberek szembeállítását tapasztalván: „egy nagyszerű vandál-hadjáratban most rombolják le az intellektuális (sic!) politikai bástyáit, magát az intellektualitást pedig földönfutóvá teszik és főképp elszakítják eddigi szövetségesétől, az ipari munkástól. Ezt jelenti a gyakorlatban a szociáldemokráciának, vagyis annak a hitnek s törekvésnek