Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

BOTKA FERENC: „A neuraszténiás forradalmár" (Konkordanciák József Attila és Déry Tibor munkásságában)

a neuraszténiás forradalmárral, akit semmiféle valóság nem elégít ki. Mint mikor autón jársz a ködben s minden útmenti bokor egy kísértet, míg meg nem fogod a reflektorral, a Germonok is kísértetek között járnak, minden lépésük a valóság felé csalódás, s csődöt mondanak, ha eloszlik a köd." (20.) Az idézetek önmagukért beszélnek, s úgy véljük, nem szükséges didaktikusán is összevetni Germon alakját József Attila személyiségével és tapasztalataival; amelyek - Déry jóvoltából - még elszenvedőjük életében szépirodalommá lényegültek. (S mindehhez talán nem érdektelen azt sem hozzátennünk, hogy a költőnek ezt, a Szemtől szembe történetébe ágyazott portréját érezzük hitelesnek, s nem azt a torzképet, amelyet az ugyancsak kortárs, Reményik Zsigmond rajzolt róla a Költő és valóság című kötetében.) Egy eddiginél szorosabbnak tételezett irodalomtörténeti együttállás körvonalai A megismert összefüggésekből elsőként az a kézenfekvő „tanulság" látszik legegyértelműbben kimondhatónak, hogy e kapcsolat tevékenyebb szereplője, a meghatározó fél - a költő volt; hogy tekintetbe véve József Attila személyiségének és műveinek kisugárzását - végülis barátságuk „haszonélvezőjét" - az így nyert indítékokat alkotássá lényegítő idősebb barátban látjuk. S talán azt a feltételezést is megkockáztatjuk, hogy az utóbb túl „vonalasnak", sőt „szektásnak" tartott írót (egyesek még A befejezetlen mondat koncepcióját is szektásként jellemezték)

27 döntő módon József Attila példája ösztönözte a messianisztikus magatartás és a szektásság kritikájára és felülvizsgálatára; hiszen a Szemtől szembe felidézett részletei talán érzékeltetni képesek: Déry mennyire távol állt (már 1933-ban) a kommunista mozgalom - külsőleg konspirativ motívumokkal indokolt - gyakorlatával, amely csírájában már akkor magában hordozta az önpusztító diktatórikus elemeket. (A Dubrovnikban írt kistrilógia végeredményben ugyanabban a gondolatkörben fogant, mint József Attila sok vitát kavart Az egységfront körül című cikke.)

29 A másik következetetés már valamivel tágabb összefüggéseket érint. Hosszú évekkel ezelőtt vetődött fel az a gondolat, hogy József Attila munkássága nem magányos csúcs a húszas-harmincas évek lírájában, hanem szélesebb vonulat része.

30 Annakidején felsorakoztatták mellé Forgács Antal, Lukács László, Salamon Ernő, Zsigmond Attila rokon költészetét, igaz: „tapintatból" és egyéb meggondolásokból kihagyva ebből a névsorból Illyés Gyulát és kettőjük költészetének érintkezési pontjait. Talán itt lenne az ideje, hogy a tények ismeretében az eddiginél nagyobb hangsúlylyal szóljunk József Attila és Déry Tibor munkásságának párhuzamairól is. Az öszszevetésben akár a pályakezdésig is visszanyúlhatunk: a Nyugat indításaitól - az expresszionizmus „kalandján" át a szürrealizmus „makacsabb" vonzásáig. S hasonló motívumok állnak művészetük „letisztulása" és legfőképpen politikai elkötelezettsége mögött is. Ezen a ponton azonban rá kell mutatnunk, hogy Déry lassabban, s esetenként József Attilánál naivabban és megkésetten vonja le politikai következtetéseit. Mint láttuk, észleli a kommunista mozgalom tehertételeit és zsákutcáit, ám a harmincas években még nem közeledik egyértelműen a szociáldemokrácia felé. S ugyanígy viselkedik 1945 után is, annak ellenére, hogy a KMP nem vállalja A befejezetlen mondat kiadását, sőt őt magát sem. Igaz, ezt követően néhány lel-